Renault-csoport

Itt vannak a számok! Ennyi Renault kelt el az első negyedévben

2024.04.23.

A Renault SA francia autógyártó konszern idei eladásainak a növekedésére számít részben annak köszönhetően, hogy több új modellel jelentkezik a piacokon.

A cég kedden arról jelentett, hogy az idei első negyedévben a bevétele éves összevetésben 1,8 százalékkal, 11,71 milliárd euróra nőtt . Ez felülmúlta az elemzői várakozások átlagában szerepelt 11,55 milliárd eurót.

A közvetlenül az autóipari tevékenységből származó bevétel 0,7 százalékkal, 10,475 milliárd euróra csökkent a március végével záródott három hónapban.

A Renault márkájú autók értékesítése 3,1 százalékkal, 365 356-ra nőtt, míg a teljes Renault-csoport autóértékesítése 2,6 százalékkal, 549 099-re emelkedett.

A Renault átállási programot hajt végre, annak gyakorlatilag a kellős közepén van. A cég fokozatosan áll át az elektromos modellekre, idén hét új modellt dob piacra, köztük két teljesen elektromos modellt és két hibridet.

Thierry Pieton pénzügyi igazgató azt mondta kedden újságíróknak, hogy a Renault jó úton halad, hogy 2027-ig 40 százalékkal csökkentse az elektromos járművek költségeit. Hozzátette: a 20 000 euró (mintegy 7,9 millió forint) alatti új elektromos Dacia Spring EV megrendelése az év második felében veszi kezdetét.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.05
Egy elektromos autó használata csak akkor klímasemlegesebb, mint egy belsőégésű motoros autóé, ha....
2024.05.05
Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap - közölte az....
2024.05.05
Ennél nagyobb átalakuláson autó nem is eshet át, mint a többszörös Le Mans-i győztes hibrid Porsche....
2024.05.05
A vitorlázó gép a Turócszentmártonhoz tartozó Tomčany melletti, az Aeroklub Martin polgári társulás....
2024.05.05
Ma már alap, hogy az autóra ötvenezres garanciát adnak. Az első autóknál nem volt természetes a....
2024.05.05
Az egykori Győri Keksz- és Ostyagyár vezetőjének tiszteletére emléktáblát avattak a Széchenyi....
2024.05.05
A heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Nem iszik, nem dohányzik, de... ..
2024.05.05
Idén a Beregi kör lett az Év kerékpárútja, a festői útvonalat és a bringatúrázás legfontosabb....
2024.05.05
Magyarország területén 2024. május 4-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 45 személyi....
2024.05.05
A Porsche Hungaria április 25-től visszatért a fix, forint alapú autórendeléshez, teljes....