Belföld

Láncra vertek és napokig kínoztak egy debreceni férfit az 50 ezer eurós tartozása miatt

Láncra vertek és napokig kínoztak egy debreceni férfit az 50 ezer eurós tartozása miatt. A két ukrán-magyar elkövetőnek egy debreceni család segített az áldozat bujtatásában és sanyargatásában. A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség letöltendő fegyházbüntetést kért a tetteseknek segítő apára és a gyermekeire is.

A vádirat szerint az áldozat egy debreceni áruház parkolójába hívta a nekik tartozó férfit tavaly júliusban. Itt az egyikük azzal fenyegette, hogy eltörik a lábát, ha nem adja át a mobilját és nem ül be az autójukba. A tettesek a férfit az idősebb segítőjük házába szállították, útközben pedig erőszakkal elvették az okmányait.

A segítőjük házában lakott a férfi két felnőtt fia és lánya is, akik tudtak a bűncselekményről, és abban mindhárman segítették az elkövetőket. A tettesek egy garázsba vitték az adósukat, ahol a fiatalabb elkövető ököllel, egy bottal és a lány által átadott fém baseball ütővel is bántalmazta. A megvert férfi nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Ezután elrablói a lábánál egy lánccal kikötözték a férfit, majd napokig fogva tartották, és a tartozása megadását követelték tőle. Azzal fenyegették, hogy őt és a családját is megölik, ha szökni próbál A férfi őrzéséről és ellátásáról a két gyermek gondoskodott. Az áldozat nem merte a láncot kifeszíteni és elszökni, mert félt a fenyegetéstől és az udvaron tartott harci kutyától.

Két nap múlva az elkövetők elvitték a férfit egy ismerőséhez, akitől 700 ezer forintot kapott, amit nyomban átváltottak euróra. A férfi a rokonaitól is próbált pénzt kérni, de ők nem voltak otthon, ezért elrablói visszavitték a házba és ismét láncra kötötték. 

Pár nap múlva az  elkövetők  megint elvitték egy barátjához, akitől pénzt kért kölcsön. A férfi a barátjának jelezte, hogy bajban van, ezért amikor másnap elmentek a kölcsönkért pénz átvételének helyére, a férfi beült a barátja kocsijába és elhajtottak.

Az elkövetők elszöktek, ellenük európai és nemzetközi elfogatóparancs is érvényben van, míg a segítő apát és gyermekeit őrizetbe vették. A főügyészség indítványozta, hogy a bíróság a két tettes távollétében folytassa le az eljárást. Az apára hét, a gyermekeire öt év fegyházbüntetést kértek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik