Nagy Márton javasolni fogja, hogy a kormány avatkozzon bele az üzemanyagárakba

2024. április 23. – 11:22

Másolás

Vágólapra másolva

Azt javaslom, hogy a kormány avatkozzon be az üzemanyagárakba a holnapi kormányülésen – közölte egy sajtóeseményen Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, írja a VG.hu.

Korábban a tárcavezető attól tette függővé, hogy belenyúljon az üzemanyagpiacba a kabinet, ha a számok igazolják a kormány állítását, hogy a régiós középmezőny fölé csúsztak az árak az elmúlt időszakban.

Nagy Márton már múlt hét végén arról beszélt, egy új üzemanyagárstop sincs kizárva. Azt mondta, hogy mivel az üzemanyagárnak vannak egyéb összetevői is a nagykereskedelmi árazáson túl, így vannak egyéb opciók is az ármeghatározáshoz.

Kedden a lehetőségek között említette a kiskereskedők profitjának mérséklését. Szerinte az üzemanyag-kereskedők már most érzik azt, hogy túl nagy árréssel dolgoznak, ezért csökken a héten is az üzemanyagok ára.

„Felbontjuk az árakat, és megnézzük, hogy ki a hibás. Aki a hibás, az fog fizetni” – mondta.

A Telexen részletesen foglalkoztunk a hazai üzemanyagárakkal, és arra jutottunk, hogy a magyar benzin- és dízelárak a régióban magasnak számítanak, bár az EU egészében már nem annyira. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter konkrétan 7-9 százalékkal tartja magasabbnak a magyar árakat a regionális átlagnál, ez literenként akár 50 forintot is jelenthet. A megállapítás nagyjából igaz, ha a végfogyasztói árakat nézzük, részletek ebben a cikkben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!