A Wolt szerint ők nem alkalmaznak vendégmunkásokat, a futárokkal partnerként szerződnek

2024. április 23. – 10:36

Másolás

Vágólapra másolva

A Wolt ételkiszállító vállalat szerint Wolt-futár bárki lehet, és nem tartanak nyilvántartást arról, hogy ki honnan érkezik. Mivel a futárokkal partnerként szerződnek, a vállalat szerint vendégmunkásaik sincsenek – írja Világgazdaság.

A lap eredetileg arról érdeklődött a vállalatnál, hogy foglalkoztatnak-e vendégmunkásokat, és ha igen, hány főt, mekkora hányadát teszik ki a munkavállalóiknak. A Wolt válaszában azt írta, hogy nem alkalmaznak vendégmunkásokat. „Futár partnereink nem munkavállalók a Woltnál, hanem szolgáltatási szerződéssel szállító partnerek, akik számára három szerződéses forma áll rendelkezésre csatlakozáskor” – írták.

Arról is érdeklődtek, hogy miért sok a külföldi Wolt-futár. A cég szerint „futárcégeket gyakran összekapcsolják a külföldiekkel, hiszen könnyebb észrevenni őket az utcán vagy találkozni velük, amikor kiszállítják a rendeléseinket”. Hozzátették: az is ok lehet, hogy alacsony a belépés költsége, a munkát egy kerékpárral el lehet kezdeni, nyelvtudás pedig nem szükségszerű. A vállalatnak jelenleg több mint 8 ezer havi szinten aktív futár partner alkotja a hálózatát.

Nem kérünk nemzetiségre vonatkozó információt jelentkezéskor, az ugyanis nem releváns a feladatok teljesítéséhez”

– írták. Ezt azzal is magyarázzák, hogy mentalitásuk nem enged semmilyen negatív vagy pozitív diszkriminációt. A visszajelzések alapján a külföldi munkavállalókról pozitívak a tapasztalataik. „Folyamatosan monitorozzuk a vásárlóink visszajelzéseit is, és ha valakire (nemzetiségtől függetlenül) nagyobb számban érkezik panasz, megtesszük a megfelelő lépéseket.”

A Magyarországon dolgozó külföldiek leglátványosabb részét adják az ételfutárok, mert velük hétköznapi fogyasztóként is találkozunk – írtuk korábban arról, hogy Magyarországon minden ágazatban egyre több a távoli országból érkező munkavállaló. Mivel a távolabbi országokból érkező diákok és vendégmunkások általában nem tudnak magyarul, csak olyan pozícióban dolgozhatnak, ahol nem jelent problémát a nyelvtudás hiánya, vagy ahol alapból angol a munkavégzés nyelve: multis nemzetközi csapatok és IT, egyszerűbb betanított és segédmunkák, fuvarozás, konyhai munkák. A futárok jelentős részben egyébként diákok, többségük a Stipendium Hungaricummal tanul Magyarországon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!