Fontos kiemelt ügyként kezelni a fenntarthatóságot

Fontos kiemelten foglalkozni a fenntarthatóság kérdésével, a fenntarthatóságra neveléssel, és elismerni azoknak a munkáját, akik sokat foglalkoznak azzal, hogy az életterünk még sokáig az otthonunk is maradhasson - hangsúlyozta Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium (BM) köznevelési helyettes államtitkára hétfőn a 2024. évi Kárpát-medencei Fenntarthatósági Témahét nyitórendezvényén, a Parlamentben.

Fontos kiemelt ügyként kezelni a fenntarthatóságot

Felidézte, hogy a köznevelési szakterület kilenc éve indította el a fenntarthatóságra irányuló programját, amelynek elsődleges célja a fenntarthatóság üzenetének közvetítése a tanárokhoz, a diákokon keresztül a családokhoz, az egész társadalom felé.

Jelezte, az idei tanévben is az egész Kárpát-medencéből fogadták az iskolai regisztrációkat, így a határontúli iskolák is be tudtak kapcsolódni a Fenntarthatósági Témahét programjaiba.

Ismertette, hogy a jelenlegi legynagyobb és legnépszerűbb fenntarthatósági programba 1713 iskola mintegy 400 ezer diákja kapcsolódik be, ebből 60 iskola határontúli.

Balatoni Katalin szólt arról is, hogy az egész világot foglalkoztatja a környezet jövője, érzékelhető az ipari civilizáció rohamos fejlődése, annak hatása. Így nem csupán figyelemfelhívó ismeretterjesztő programokra, hanem jelentős szemléletformálásra van szükség.

Elmondta, a köznevelési szakterület a kilenc évvel ezelőtt elindított Fenntarthatósági Témahét mellett megtartja a Pénz7 és Digitális Témahét tematikus rendezvényeit is. Mindhárom témahét a 21. század társadalmi, gazdasági folyamataira reagál. Tantárgyakon átívelő készségeket, képességeket fejleszt, a mindennapi ismereteket átadó programként valósul meg. Cél, hogy a diákoknak átadott ismeretet, szemléletmódot használni tudják - tette hozzá.

Tuzson Bence igazságügyi miniszter a nyitórendezvényen a fenntartható fogyasztás fontosságára, az online kereskedelemben a fogyasztói jogok érvényesítésnek nehézségeire hívta fel a figyelmet.

Raisz Anikó, az Energiaügyi Minisztérium (EM) környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára a TeSzedd! hulladékszedési akció eredményeit emelte ki, és a körforgásos gazdaság jelentőségét hangsúlyozta, amely a hulladékra alapanyagként tekint.

Pethő Zsolt, a Mohu Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. vezérigazgatója egyebek közt arról beszélt, hogy a következő 10 évben jelentős fejlesztést valósítanak meg. Elmondta, hogy jelenleg mintegy 32 százalékos a hulladék újrahasznosítási arány, amelyet 65 százalékra akarnak emelni.

Hegyi Zsolt, a MÁV-Volán-csoport vezérigazgató-helyettese a fenntartható közlekedés szerepéről szólt, és kiemelte, ehhez a vármegye- és országbérlet rendszer is hozzájárult.

Sitányi László, a Kékbolygó Alapítvány igazgatója elmondta, a Fenntarthatósági Hét rendezvény eredményeit nemzetközi partnerszervezetek is elismerik.

A 2024. évi Kárpát-medencei Fenntarthatósági Témahét nyitórendezvényen a felszólalók átadták a Zöld Tündér elismeréseket.

Halbritter András, Széchenyi István Egyetem docense a Fenntarthatósági Témahét nagykövete elismerést kapta. Hujber Julianna, a Széchenyi István Egyetem tanára lett a Fenntarthatósági Témahét legaktívabb tanára. Tódor Imre, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium tanára a Fenntarthatósági Témahét legaktívabb határon túli tanára elismerésben részesült. Szarka Katarína, a komáromi Selye János Egyetem tanára a Fenntarthatósági Témahét legaktívabb határon túli tanára, Okos-Rigó Rózsa, a Kalotaszentkirály-Zentelke Ady Endre Szakiskola diákja a 2023. évi Fenntarthatósági Témahét legzöldebb diákja elismerést vette át. A Magyar Olvasástársaság a Fenntarthatósági Témahét legaktívabb szakmai partnereként, az Országos Erdészeti Egyesület a 2023. évi Fenntarthatósági Témahét legtöbb önkéntest küldő szervezeteként kapott elismerést.

A Pais Dezső Általános Iskola a 2023. évi Fenntarthatósági Témahét legaktívabb iskolája, a Szatmárnémeti Református Gimnázium a 2023. évi Fenntarthatósági Témahét legaktívabb határon túli iskolája lett.

Visszaesés jöhet a Toyotánál

A japán autógyártó tegnap hajnalban tette közzé a március végén zárult negyedik üzleti negyedévének eredményeit.
2024. 05. 09. 20:30
Megosztás:

Erősödött a forint

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2024. 05. 09. 20:00
Megosztás:

Egyre csak gyarapodik a Településfásítási Programban elültetett fák száma

Az év végére eléri az 56 ezret a Településfásítási Programban elültetett fák száma. A jövő generációinak, a gyermekeknek ültetjük a fákat a Településfásítási Program keretében - mondta Kovács Zita, az Agrárminisztérium (AM) birtokpolitikáért felelős miniszteri biztosa szerdán, a Veszprém vármegyei Farkasgyepűn a minisztérium közleménye szerint.
2024. 05. 09. 19:30
Megosztás:

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2024. 05. 09. 19:00
Megosztás:

Ismét történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 115,75 pontos, 0,17 százalékos emelkedéssel, 69 016,26 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön, a héten negyedszer ért el új rekordot.
2024. 05. 09. 18:30
Megosztás:

Magyarországra érkezik a Goodyear bemutatókamionja, pénteken indul a turné

Európai turnéra indul a Goodyear mobil bemutatóteremként működő kamionja és furgonflottája, hogy megismertesse a földrész fuvarozóival átfogó termék-, megoldás- és szolgáltatáscsomagját. A turné során az abroncsgyártó szakértői kézzelfogható példákkal mutatják be, hogyan tudja javítani a flották hatékonyságát, versenyképességét és fenntarthatóságát a Goodyear Total Mobility csomag. Ez azért is fontos, mert az európai fuvarozók a gumikat nevezték meg az egyik legfontosabb tényezőnek környezetvédelmi céljaik elérésében. A turné három magyarországi állomást tartalmaz, elsőként, pénteken Dunaharasztiba érkeznek a bemutatójárművek.
2024. 05. 09. 18:00
Megosztás:

Mit bizonyíthat a holnap induló magyar gyorsjelentési szezon?

Holnap itthon is beindul a gyorsjelentési szezon, hiszen egyből két nagyágyú is jelent. A négy nagy papírból az első kettő.
2024. 05. 09. 17:30
Megosztás:

Elektromos légitaxit fejlesztenek Rász el-Haimában

Az egyesült arab emírségekbeli Rász el-Haima Közlekedési Hatósága (RAKTA) és Rász el-Haima Turisztikai Hivatala (RAKTDA) szerdán szándéknyilatkozatot írt alá a Skyports Infrastructure (Skyports) vállalattal az elektromos légitaxi szolgáltatásokhoz szükséges vertiport infrastruktúra fejlesztéséről - tájékoztatta az MTI-t a RAKTDA magyarországi képviselete.
2024. 05. 09. 17:00
Megosztás:

Közös elképzeléseik vannak Kínának és Szerbiának

Az átfogó stratégiai partnerség elmélyítéséről és megerősítéséről, valamint Szerbia és Kína közös jövőjének építéséről írt alá közös nyilatkozatot szerdán Belgrádban Aleksandar Vucic szerb és Hszi Csin-ping kínai elnök.
2024. 05. 09. 16:30
Megosztás:

Inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat

Az idén már két esetben tiltotta meg inváziós halfajok, például ezüstkárász telepítését a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állami Halőri Szolgálata (Nébih ÁHSZ) a magyarországi nyilvántartott halgazdálkodási vízterületeken - közölte a Nébih a honlapján szerdán.
2024. 05. 09. 16:00
Megosztás:

Átadták a Warema porfestőüzemét Pécsen

Átadták az elsősorban árnyékolók gyártásával foglalkozó Warema Sun Shading Systems Hungary Kft. mintegy 3 milliárd forintból épült porfestőüzemét Pécsett szerdán.
2024. 05. 09. 15:30
Megosztás:

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat magyarországi vállalkozások, kutatóhelyek, magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére - tájékoztatta a NKFIH és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) közös közleményben szerdán az MTI-t.
2024. 05. 09. 15:00
Megosztás:

Egyhangúlag támogatták az alapkamat áprilisi csökkentését

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának tagjai egyhangúlag az alapkamat 50 bázispontos csökkentésére voksoltak az áprilisi ülésen a szerdán közölt rövidített jegyzőkönyv szerint.
2024. 05. 09. 14:30
Megosztás:

Átadta Esztergom első új hulladékudvarát

Esztergomban átadták a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. első új hulladékudvarát, ahol a lakosság 40 féle hulladékot adhat le ingyenesen, a hét hat napján - mondta el a cég vezérigazgatója a helyszínen.
2024. 05. 09. 14:00
Megosztás:

Lejjebb ment a 30 éves jelzáloghitelek kamata az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államokban csökkent a 30 éves jelzáloghitelek kamata a május 3-án záródott héten - ismertette az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America - MBA) szerdán.
2024. 05. 09. 13:30
Megosztás:

Emelkedett a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2024. 05. 09. 13:00
Megosztás:

Elégedett a Start Garancia Zrt.

Eredményesen támogatta a vállalatokat és erősítette a gazdaságösztönző tevékenységét tavaly a Start Garancia Zrt. - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
2024. 05. 09. 12:30
Megosztás:

Az első negyedévben nőtt a Romániába érkező turisták száma

Az első negyedévben 8,8 százalékkal nőtt a Romániába érkező külföldi turisták száma a múlt év azonos időszakához képest - közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2024. 05. 09. 12:00
Megosztás:

Megbírságolták az Union VIG Biztosítót

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) jogsértő elektronikus kommunikáció miatt tízmillió forint felügyeleti bírságot szabott ki az UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt.-re (Union VIG Biztosító) - közölte az MNB szerdán az MTI-vel.
2024. 05. 09. 11:30
Megosztás:

A Széchenyi István Egyetemmel és a kínai NIO vállalattal folytak egyeztetések

"A Nemzetgazdasági Minisztériumban került sor egyeztetésre a győri Széchenyi István Egyetem, a kínai elektromos járműipar úttörőjének számító NIO európai vállalata és a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. között, amelyen együttműködési szándéknyilatkozat aláírásáról egyeztek meg a felek" - jelentette be szerdán a minisztérium.
2024. 05. 09. 11:00
Megosztás: