Három banknál lehet majd igényelni az új otthonfelújítási támogatást

2024. április 23. – 08:59

Másolás

Vágólapra másolva

Három bankban, az OTP-ben, az MBH Bankban és a Gránit Bankban lehet majd igényelni a nemrég bejelentett otthonfelújítási támogatást – írja a Magyar Nemzet.

A lap a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Azénpénzemnek küldött közleménye alapján azt írja, hogy sikerrel zárult a nyílt közbeszerzési eljárása, amit az MFB Pont Plusz lakossági hálózat kialakítására hirdettek meg. A közvetítői feladatok ellátásának jogát a három bank által által alkotott konzorcium nyerte, így a lakossági hitelprogramokat összesen 266 bankfiókban igényelhetik az ügyfelek.

A három banknál lesznek elérhetőek az uniós lakossági hitelprogramok, köztük az új otthonfelújítási támogatás is. A nyertes ajánlattevő összesen 134 járásban nyitja meg a 266 MFB Pont Pluszt. Ebből az első 128 május 30-ig, a további 138 pedig június 30-ig nyílik meg.

Az Energiaügyi Minisztérium április 5-én jelentette be, hogy júniustól olyan új otthonfelújítási támogatás érhető el, amelynek kritériumai között már az energiahatékonyság is szerepel. A program keretösszege 108 milliárd forint, a programban június 3-tól a most megnyíló új MFB Pontokon keresztül lehet részt venni. Ami már biztos: a júniusban induló programban azok az ingatlantulajdonosok igényelhetnek hatmillió forintos kamatmentes hitelt, akiknek 1990-nél korábban épült és gázhálózatra csatlakozott családi házuk van.

Az építőiparban rohamra számítanak a program miatt, aminek eddig ismert részleteiről itt írtunk bővebben. Emellett térképen is bemutattuk, hogy hol lehet igénybe venni az új támogatást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!