A Föld napja: Lélegzetelállító légifotókon a minket körülvevő természet

A Föld napja: Lélegzetelállító légifotókon a minket körülvevő természet
Forrás: Getty Images

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Facebook
Twitter
Pinterest

A Föld napját éppen 54 éve ünnepeljük, tarts velünk egy föld körüli villámtúrára!

Idén 54 éve ünnepeljük minden tavasszal a Föld napját. Az ötletet, hogy a természetet és a Föld megóvását megünnepeljük, John McConnell fejéből pattant ki 1969-ben egy UNESCO konferenciáján, San Franciscóban. Az első Föld napja 1970. március 21-én volt, ami az északi féltekén a tavasz első napja.

Aztán egy lelkes amerikai egyetemista Denis Hayes amerikai egyetemi hallgató 22-én elindított a Earth Day Network mozgalmat a Föld védelmére, azóta az alapító az alternatív energiaforrások kutatója és szakértője lett. És a Föld napja nemzetközi, figyelemfelkeltő, edukációs környezetvédelmi ünneppé vált.

A Föld napján egy kirándulással, túrázással lehet igazán megünnepelni a természet szépségét és sokszínűségét, de azért ezek a csodás fényképek sem utolsók!

Összeállítottunk egy galériát a világ minden táján készült gyönyörű légifelvételekből:

Galéria / 18 kép

Csodás légi felvételek a Földről

Megnézem a galériát

Videók

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Kép
Életmód

A 7 legjobb strand a Balaton partján, amivel nem lőhetsz mellé

Ezekben a helyszínekben tuti nem fogsz csalódni!

Kép
Sztárok

Katie Holmes bemutatja: ha nyárra csak egy új cipőt vennél, akkor ez legyen az

Szinte már alig vártuk, hogy Katie Holmes újabb stílustippel örvendeztessen meg minket.

Kép
Stílus

Májusi outfitlista: 10 szett, amit minden stílusos nő visel a hónapban

A májusban már pont az a jó, hogy egyre sűrűbben kell a nyáriasabb darabok után nyúlni. Íme egy kis outfitinspiráció!

Kép
Shopping

A vásárlók azt mondják, nincs ennél most jobb szempillaspirál - még Demi Moore is ezért rajong!

Te is még mindig keresed azt a szempillaspirált, ami tényleg dúsít, hosszabbít és tartós? Jelentjük: megtaláltuk! Vagyis pontosabban Demi Moore, ugyanis ez az ő kedvence!

Kép
Sztárok

Bevállalós kismama! Hailey Bieber egy merész, testhez simuló ruhában mutatta meg gömbölyödő pocakját - FOTÓK

Hailey Bieber terhes! A sztár egy nagyon szexi esküvői ruhában mutatta meg gömbölyödő pocakját: most már nem titok, hogy Justin Bieberrel babát várnak!

Kép
Életmód

Egy ingyenes kék zónás rituálé, ami megnöveli az élettartamot

A világ 4 kék zónájában élnek a legtöbben olyanok, akik elmúltak már 100 évesek is. Ez a szokás az egyik titkuk!