Závecz: Kilőtt a DK-MSZP-Párbeszéd lista – Magyar Péter harmadik

Závecz: történelmi rekordon a DK.

A Závecz Research Kutatóintézet reprezentatív felmérést készített, és arra az az eredményre jutott, hogy a szociáldemokrata-zöld szövetség kilőtt, Magyar Péter pártja viszont a harmadik helyre szorult.

A Závecz kutatása harmadiknak méri Magyar Péter pártját.

Április első felében a Fidesz a legerősebb párt, a választókorú népesség 25 százalékos támogatottságával, ez kétmillió szimpatizánst jelent, derül ki a ZRI Závecz Research Intézet április első felében készített kutatásából. Eszerint a DK a második helyen áll, a választókorúak 13 százaléka, bő egymillió fő áll mögötte, míg a felmérésben a Kétfarkú Kutyapárt, a Momentum és a Mi Hazánk 5-5 százalékos, ez mindegyik párt esetében négy-négyszázezer támogatót jelent.

A Fidesz táborának részvételi hajlandósága alacsonyabb, mint az ellenzéki pártok többségéé. Ebből fakadóan a kormánypárt a biztosan elmenő és pártot választók körében csupán 34 százalékos. A DK ebben a körben 22, a Mi Hazánk és a Momentum 8-8, míg a Kutyapárt 6 százalékon áll.

EP-listák támogatottsága

A Magyar Péter pártját is tartalmazó EP-listák felsorolásakor a Fidesz-KDNP-t támogatja a lakosság negyede, a biztosan részt vevők és pártot is választók harmada. A DK–MSZP–Párbeszéd-listára 18% tervez szavazni. A biztos listaválasztók körében ez a hármas szövetség 26%-ot kapna.

Magyar Péter pártjának EP-listája a kutatás első felében jelentősen megelőzött minden ellenzéki pártot a DK–MSZP–Párbeszéd kivételével, így a harmadik helyen szerepel a rangsorban. A teljes lakosság 11%-a, a biztos szavazók 14%-a voksolna rá.

Maradj tájékozott, olvass tovább! Az Ellenszél további cikkeiért kattints ide! Unod a politikát? Főzz valamit az EllenLábassal!

loading...