Donáth Anna: Deutsch Tamásnak választ kellene adni arra, mi a halált csináltak az elmúlt időszakban az EP-ben

2024. április 22. – 19:37

Donáth Anna: Deutsch Tamásnak választ kellene adni arra, mi a halált csináltak az elmúlt időszakban az EP-ben
Donáth Anna – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza

Másolás

Vágólapra másolva

A Telex hétfőn indult választási műsorának vendége volt Donáth Anna, a Momentum elnöke, aki az önkormányzati választáson a párt listavezetője is lesz a fővárosban.

Donáthot először a Tisza Pártról, illetve a Magyar Péterhez való viszonyukról kérdezte Fábián Tamás. Donáth szerint Magyar követői nagyon fanatikusan viselkednek, ami nem jó, hiszen a Momentum és Magyar is azt akarja, hogy újfajta politikai kultúra alakuljon ki. Donáth azt mondta, hogy nem céljuk, hogy egymás torkát kettéharapják, és felelősségük van abban, hogy a követőiket edukálják, meg kell haladni szektás falkaszellemet.

A Momentum elnöke azt mondta, hogy hosszú távon szerinte tudnának együttműködni Magyarékkal, mert közösek a céljaik, egyébként szerinte Magyar első megszólalásai 90 százalékban arról szóltak, amiről a Momentum már 2017-ben is beszélt. Donáth egyébként örül annak, hogy Magyar sok embert megmozgat, mert így már nem lehet politikai apátiáról beszélni. Számára másodlagos, hogy ki indítja be az embereket. „Magyar Péter hozta el a nagy szelet, de a szikrákat a Momentum hozta” – mondta Donáth. Az egyik ilyen szikra szerinte az volt, hogy a Momentum kezdett nyomást gyakorolni a Fidesz politikai holdudvarára, amikor kipattant a kegyelmi botrány.

A Momentumot márciusban még 10 százalékra mérték a pártválasztók körében, de azóta visszaesett a támogatottságuk. Donáth azt mondta, nekik tiszta a lelkiismeretük, mert szerinte önmagában érték az a munka, amit Cseh Katalinnal közösen elvégeztek az EP-ben. Úgy véli, hogy ha jól tudják bemutatni, hogy mi volt ez a munka, akkor újra szerezhetnek mandátumokat. Példaként azt említette, hogy részt vettek az európai médiaszabályozás kidolgozásában, amivel nem lehet csak úgy fenntartani a propagandát. „Olyan eszközöket hoztunk haza, amivel a magyar kormányt sarokba tudjuk szorítani. Jobb hely Magyarország azzal a munkával, amit elvégeztünk.”

Deutsch Tamás, a Fidesz EP-listájának vezetője korábban azt mondta, hogy minden listavezetővel szívesen vitázik majd. Donáth egyelőre nem tud arról, hogy szerveződne-e egy ilyen alkalom, de bízik benne, benne, hogy lesz több ilyen vita. Szerinte a Fidesz most nagyon keresi a láthatóságot. Korábban ezt letudták azzal, hogy Orbán Viktort állították a kampányuk középpontjába.

Donáth szerint egyébként az emberek nem sok fideszes EP-képviselőt tudnának megnevezni. Szájer Józsefet, Deutschot, esetleg Hidvéghi Balázs említenék.

„Ha lenne vita, Deutsch Tamásnak választ kellene adni arra, mi a halált csináltak az elmúlt időszakban az EP-ben. Mert ha nincs frakciója valakinek, akkor semmit nem csinál az EP-ben. Két éve az adófizetők pénzéből fizetik a Fidesz-delegációt, hogy ne csináljanak semmit. Épp ezért nem is tudják képviselni a magyar érdekeket” – mondta Donáth.

A pártelnök a Momentum budapesti listáját is vezeti, de akkor sem fog beülni a Fővárosi Közgyűlésbe, ha nem jut be az Európai Parlamentbe. Azt mondta, szimbolikája van annak, hogy az EP- és a fővárosi listát is ő húzza, erre részben az kényszerítetet, hogy egy napra került a két választás.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!