MSZP;Fidesz;DK;Kőbánya;Momentum;önkormányzati választás 2024;

2024-04-22 18:08:00

A Momentum szerint a DK és az MSZP nem is akar nyerni Kőbányán, úgyhogy önállóan indulnak

A Momentum Stemler Diána szerint a koordinációs indulás lehetőségét is felajánlotta a DK-nak és az MSZP-nek, de ezt válaszra se méltatták.

DK-MSZP paktum nehezíti az ellenzéki győzelmet Kőbányán, ezért a Momentum önállóan indul - jelentette be Facebook-bejegyzésében a momentumos Stemler Diána.

Stemler Diána állítása szerint a Momentum kőbányai szervezete az elmúlt egy évben azon dolgozott, hogy az önkormányzati választás után továbbra is ellenzéki többség legyen, és ezúttal a polgármesteri posztot is elnyerhesse az ellenzéki jelölt a Fidesszel szemben. Ennek érdekében vissza is léptek a polgármesterjelölti választáson, azonban úgy látják, így is egyedül maradtak.

A bejegyzésben a politikus azt írta, „tavaly május óta többször próbáltunk tárgyalást kezdeményezni az óbaloldal helyi vezetőjével és polgármesterjelöltjével az együttműködésről, de folyamatosan elzárkózik ettől. Az első megbeszélésre végül idén februárban került sor, miután már minden, a gyakorlatban szinte alig létező mikropárttal egyesével megegyezett, jelölti helyeket ígérve nekik.” Stemler állítása szerint egyre inkább megbizonyosodtak arról, hogy nekik nem fontos az ellenzék győzelme Kőbányán.

„Mi csupán egyetlen feltételhez ragaszkodtunk mindenképp: nem akartuk, hogy a mi hátunkon felkapaszkodjon és bekerüljön a testületbe Somlyódy Csaba szocialista alpolgármester. 2019-ben ő volt a közös ellenzéki polgármesterjelölt, de gyorsan kiderült, hogy nem csak alkalmatlan erre a feladatra, de egyenesen hátráltatja a jelölteket. Nem volt sem program, sem valódi kampány, néha megjelent, de abban sem volt köszönet. A választást nagy különbséggel elvesztette, de a momentumos jelöltek által átfordított testületnek köszönhetően alpolgármester lett a fideszes D. Kovács Róbert mellett. Ez azt jelentette, hogy felügyelete alatt elszaporodtak a kétes múltú, akár pártokhoz is köthető cégek beszerzései, kiélezett, vitás helyzetekben pedig rendre a fideszes álláspontot védte alpolgármesterként. Időközben megismertük a múltját is: az MSZP budapesti pártpénztárnoka volt, és a parkolási ügyekről hírhedt Centrum Kft. egyik tulajdonosa volt” - írta Stemler Diána.

A politikus szerint a DK eleinte azt színlelte, hogy belemegy a Momentum feltételébe, aztán kiderült, hogy átverték őket, ugyanis a hátuk mögött Somlyódynak odaígérték a kerületi lista második, biztos befutó helyét és az alpolgármesteri pozíciót, amellyel Stemler szerint a továbbiakra nézve is biztosítják nekik a többszázezres fizetést zéró teljesítményre.

Miután nyilvánvalóvá vált az ellenzéki együttműködés repedezése, a Momentum Stemler szerint a koordinációs indulás lehetőségét is felajánlotta a DK-nak és az MSZP-nek, de ezt válaszra se méltatták, és csak a nyilvános bejelentésből értesültek arról, hogy minden körzetben saját jelöltet indít a két óbaloldali párt. Így aztán világossá vált, hogy külön fognak indulni.

Stemler Diána szerint az esetből nyilvánvaló, hogy a DK és az MSZP nem akar nyerni Kőbányán, mert „megfelel nekik a Fidesszel közös városvezetés jelenlegi posványa”.