Az éjszaka változóan felhős lesz az ég. Az éjféli óráktól a Dunántúl nyugati tájain fordulhat elő eső, zápor, a Kőszegi-hegységben esetleg havas eső, havazás is lehet. A szél átmenetileg mérséklődik, majd a hajnali óráktól ismét egyre több helyen ismét megélénkül.

A miniumum-hőmérséklet többnyire 2 és 7 fok között alakul, de északkeleten ennél pár fokkal hidegebb és néhol gyenge fagy is lehet.

Agrometeorológiai

Az elmúlt héten hétfőről keddre virradó éjszaka erős hidegfront érte el hazánkat, ami véget vetett a megelőző három hét nyáriasan meleg, sokfelé száraz időjárásának. Hétfőn este az északi országrészben eredt el az eső, majd kedden országszerte volt csapadék, bár az Alföld jelentős részén igen kevés esett. Szerdától többfelé, de már csak kisebb csapadék fordult elő, majd ma reggelre egy tőlünk kissé keletre elvonuló légörvény hozott esőt a keleti országrészbe. A 10 napos csapadékösszeg jellemzően 5-15 mm között alakul hazánkban, de a Dunántúl északi részén ennél jelentősen több, míg nagyjából a Paks – Tiszafüred sávban kevesebb esett –írja agrometeorológiai elemzésében a HungaroMet.

Csapadékösszeg

Csapadékösszeg – Fotó: HungaroMet

Hozzátették, hogy ezzel valamelyest csökkent a csapadékhiány, de az elmúlt 30 és 90 nap csapadékösszege az Alföldön és a Dunántúl keleti felén így is jelentős hiányt mutat a sokéves átlaghoz képest. A talaj felső 20 cm-es rétege az elmúlt héten sokfelé átnedvesedett, és az ország nagy részén a középső talajrétegbe is jutott a nedvességből, ugyanakkor az Alföld középső része maradt továbbra is igen száraz.

A hőmérséklet csúcsértéke hétfőn még igen magasan, 23 és 31 Celsius fok között alakult, majd keddtől már csak 10-15 fokok fordultak elő. Már szerdán hajnalban is sokfelé mérhettünk 5 fok alatti minimumokat 2 m-es magasságban, csütörtöktől pedig reggelente többfelé fagypont alatti értékek is előfordultak. Hétfő reggel havazott a Kékesen.

Növények állapota

Az őszi vetések két-három héttel előrébb járnak a fejlődésben a szokásosnál. Az Alföld északi részén a téli belvízfoltokban az őszi vetések kipusztultak. A kalászosok intenzíven növekednek, az őszi káposztarepce pedig virágzik, többfelé meglehetősen ritkásak az állományok. A hűvösebbre fordult időjárás jól jött, mert nem rövidülnek tovább a tavaszi fenológiai fázisok a korábbi szokatlan meleg miatt. A lehűléssel érkezett csapadékra főként a csírázó, éppen kisoroló napraforgónak és kukoricának van égető szüksége, a magágy készítése és a vetés sokfelé igen száraz talajba történt – írja a HungaroMet.

A legtöbb gyümölcsfánk már elvirágzott, a terméskezdeményeket és a növekvő termést a nagyszámú kártevő mellett gyenge éjszakai fagyok veszélyeztették. 0 fok alatti hőmérsékletek még egészen péntekig előfordulhatnak, de várhatóan -1, -2 foknál nem lesz hidegebb – figyelmeztetnek.


Időjárás-előrejelzés

Péntekig még marad a változékony, hűvös idő, majd szombattól jelentős melegedés, és száraz, napos idő valószínű. Kedden a Dunántúl nyugati részén, majd estétől sokfelé várható jelentős mennyiségű eső, helyenként zivatar. Szerdán a csapadék északra korlátozódik, csütörtöktől elszórtan várhatók záporok, zivatarok, vasárnapra pedig kiszárad a légkör térségünkben. A heti összcsapadék nagy területen meghaladhatja majd a 10, sokfelé a 20 mm-t is. Azonban a déli országrészben van esély arra, hogy 10 mm alatt marad a csapadék mennyisége.

Hozzáteszik, hogy a talaj várhatóan hazánk döntő részén megázik. A levélnedvesség-tartam csütörtökig kifejezetten magas lehet a többszöri csapadék miatt, ez a gombabetegségeknek kedvező körülményeket teremt. Gyakran lesz élénk, időnként erős az északias, majd nyugatias, a hét második felében pedig a délies szél. A hőmérséklet az ilyenkor szokásos értékek alatt alakul péntekig. Napközben jellemzően 11 és 16 fok közé melegszik a levegő. Kedden reggelre északkeleten, csütörtökön és pénteken a fagyzugos területeken másfelé is elfordulthatnak gyenge (-1, -2 Celsius fok) éjszakai fagyok. Szombattól intenzív melegedés kezdődik a déliesre forduló áramlással, vasárnap már jellemzően kevéssel 20 fok fölötti maximumok várhatók. A jövő hét első felében napos, száraz időre van kilátás 21-26 fokos maximumokkal. Az 5 cm-en mért talajhőmérséklet a hét végig alig változik, marad a jelenlegi 10 fok körüli értékeken, majd vasárnaptól jelentősen emelkedni kezd.

SZÉLTÉRKÉPCSAPADÉKTÉRKÉPHŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.

Indexkép: Bagosi Sándor