A jegyvizsgálók, az autóbusz-vezetők, a mozdonyvezetők, a HÉV járművezetők közfeladatot ellátó személyek, tettleges bántalmazásuk bűncselekménynek számít.
Repedni kezdett az üvegfödém, ami nagyon veszélyes lehet, ha tovább zajlik. A MÁV azt írta, tudnak a problémáról, már mérik, hogyan szüntethetik ezt meg.
Nincs közvetlen veszélyhelyzet a Keleti pályaudvaron, de az üvegfödémet, amely repedezik, ki kell javítani - ez áll abban a levélben, amit a MÁV a Telex kérdéseire küldött válaszként. A lap egyik munkatársa ugyanis észrevette, hogy az utascentrumban az üvegfödém legfelső rétege repedni kezdett, ami egy komolyabb erő hatására akár el is törhet.
A MÁV azt is írta, hogy az érintett területet körbekerítették, és folyamatban van a károk felmérése.
Az előzetes vizsgálatok alapján a repedést kivitelezési probléma okozza, amit minél előbb javítani kell. Az utasok és a munkatársak biztonsága az elsődleges, nem áll fenn veszélyhelyzet. AA lezárás a jegykiadó automaták és a peronok megközelítését nem gátolja, a helyreállításig a lezárt területeken tilos keresztül haladni
– áll a válaszlevelében.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Elköltözött a különleges balatoni látnivaló
- Ne essen pánikba, de autósként nem árt, ha ezekről tud
- Egy kicsit hűvösebb lesz, de azért marad a kellemes tavasz - időjárás-jelentés
- Tour de Hongrie: vasárnap Baranya, Somogy és Tolna vármegyében lesznek forgalomkorlátozások
- Nincs dugó, nincs sávlezárás – forradalmi találmánnyal zajlanak a svájci útjavítások
- Új tankolási módszer Magyarországon