Májusban Budapesten csak két nap nem számított fűtési szempontból nyárnak, így a fogyasztók csak ezeken a napokon jogosultak kedvezményes, rezsicsökkentett árú gázra.
Megújult feltételekkel tér vissza a megpályázható állami támogatások körébe az otthonfelújítási támogatás, amely várhatóan 2024 júniusától nyújt járásonként eltérő mértékű vissza nem térítendő támogatási összeget, valamint kamatmentes hitellehetőséget az 1990 előtt épült családi házak minimum 30%-os megtakarítást célzó energetikai korszerűsítésére. A Duna House szakértői a támogatás hatásaként a hazai ingatlanállomány minőségének jelentős javulására számítanak, ami az árak tekintetében is erősödést hozhat.
Folytatódik a nagysikerű otthonfelújítási támogatás, amely 2024 júniusától megújult formában, előre meghatározott, 108 milliárd forintos keret erejéig áll ismét az ingatlantulajdonosok rendelkezésére. Az új támogatás a rá jogosult igénylők körét tekintve rugalmasabb, hiszen ezúttal nem szerepel a feltételek között gyermekszámmal kapcsolatos elvárás, azonban a támogatás segítségével korszerűsíthető ingatlanok és az elvégezhető munkálatok köre is szűkebb, mint korábban.
„A ’90 előtt épült ingatlanok esetében igényelhető, legalább 30 százalékos energiamegtakarítás elérését célzó energetikai korszerűsítésre, házszigetelésre, nyílászárók cseréjére, melegvíz- és gázfűtésrendszer korszerűsítésére fordítható, új otthonfelújítási támogatásra mindenképpen szüksége van a hazai ingatlanpiacnak, hiszen a szóban forgó házak többsége rossz energetikával és magas fenntartási költségekkel rendelkezik, így kimondottan ráfér a modernizálás.” – kezdte Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője.
A hazai lakásállomány minőségének fenntartásában a folyamatos, új építkezések támogatása mellett nagyon fontos a használt lakások korszerűsítésének segítése is. A 2023-as év során, országosan a Duna House közreműködésével értékesített használt családi házak között jelentős többségben, 77%-ban szerepeltek az új támogatásra jogosult, 1990 előtt épült ingatlanok. A tavalyi év során új tulajdonosra talált 1990 előtt épült használt családi házak állapot szerinti eloszlása is alátámasztja az új otthonfelújítási támogatás fontosságát, ugyanis 17%-uk lakhatatlan vagy felújítandó állapotú, 34%-uk lakható, a legtöbb, 37% jó állapotú volt, míg a legcsekélyebb arányban (12%) a nagyon jó, vagyis a teljesen felújított házak szerepeltek.
„Az előző otthonfelújítási program népszerű volt ugyan, de ingatlanpiaci szempontból üdvözlendő az ingatlanra és a munkálatokra vonatkozó felhasználási feltételek szigorítása, hiszen korábban valóban nagyon sok volt a látványos, de energetikai szempontból nem jelentős felújítások aránya. A felhasználási kör szűkítése ellenére a Duna House várakozása szerint népszerű támogatási formáról lesz szó, amely nagyrészben segítheti a minőségi előrelépést a családi házak esetében.” – emelte ki a szakértő.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az új támogatásnak köszönhetően arányaiban nőhet a korszerűbb családi házak száma, ami természetesen esetükben áremelkedést is eredményezhet, ez azonban az ingatlanközvetítő szakértőinek várakozása szerint nem lesz kiugró, hanem a felújított és a felújítandó ingatlanok között eddig is jelen lévő különbségeket fogja tartani. „A korszerűbb, modernebb családi házak esetében eddig is akár +10-20%-os árelőny volt alkalmazható az eladási folyamat során, ami mellett jóval gyorsabb értékesítési idővel számolhattak a tulajdonosok, az új támogatásnak köszönhetően ezeket az előnyöket szerezhetik meg az így felújított házak is.” – folytatta Benedikt Károly.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Szép ajándékot kapott Lisztes Krisztián a búcsúmeccsén
- Szergej Lavrov kimondta, amit egyetlen ukrán sem akar hallani, de a Nyugat sem
- Túl van az életveszélyen a szerdán meglőtt szlovák kormányfő - a nap hírei
- Drámai fotók a letarolt kishajóról, újabb részletek az eltűnt magyar fiatalokról
- Vége az extrém drágulásnak, erős nyári balatoni szezon jöhet
- Segélyeken spórolnának a németek, ez fájna az ukránoknak