- Hirdetés -

Kiderült, többet kereshetnek-e a fiatal munkavállalók

|

- Hirdetés -

A két évvel ezelőtt bevezetett 25 év alattiaknak járó szja-kedvezmény a mai napig viták tárgyát képezi: egyesek szerint motiváló erővel bírt és aktivizálta a fiatal munkavállalókat, míg más tapasztalatok szerint jelentős bérfeszültséget okozott a generációk között. Emellett pedig az is kihívást jelent a munkáltatóknak, hogy hogyan néznek szembe a 25. életév betöltésekor hirtelen lecsökkenő fizetés problémájával, ami szintén „olaj a tűzre” a cégen belüli fluktuáció és bérigények tekintetében. Vajon tényleg magasabb fizetést vihetnek haza a 25 év alatti pályakezdők, mint az idősebb, tapasztaltabb kollégáik? Milyen intézkedésekkel célszerű enyhíteni a bérfeszültséget és mit érdemes inkább kerülni? A Humán Centrum HR szolgáltató cégcsoport csokorba gyűjtötte az eddigi leggyakoribb tapasztalatokat és gyakorlatokat.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint tavaly 14,2%-kal nőtt a bruttó átlagkereset, amely ugyan gyors növekedésnek számít, de mivel az infláció ennél is magasabb volt, így a dolgozók reálbére visszaesett: csaknem 3%-kal csökkent a reálbér Magyarországon. Ezzel egyidejűleg az Eurostat friss adatai arra világítottak rá, hogy Románia után Magyarországon nőtt leginkább a munkaerő költsége 2023 utolsó negyedévében.

A 25 éven aluliak szja-mentessége felrázta a munkaerőpiacot

A munkáltatók egyre nehezebb helyzetbe kerültek: amellett, hogy igyekeznek kiszolgálni a létszámigényeiket, a fennálló bérfeszültséggel és a munkavállalók egyre növekvő bérigényeivel is meg kell küzdeniük. Ezen tovább feszít a 2022-ben bevezetett fiatal munkavállalóknak járó adókedvezmény (szja-mentesség), amely számos szempontból alakította át a munkaerőpiacot. A rendelkezés értelmében a 25 év alatti fiatalok adóalap-kedvezményt vehetnek igénybe, azaz nem kell személyi jövedelemadót fizetniük, amennyiben a keresetük nem haladja meg a havi bruttó 576.601 forintot. „A Humán Centrum cégcsoporthoz tartozó Mind-Diák Szövetkezetnél azt tapasztaljuk, hogy ennek az adótörvényi szabályozásnak számos pozitív hozadéka volt: megmozgatta a munkaerő-piacot és aktívabbá tette az álláskeresési kedvet a 25 éven aluli diákoknál és gyakornoknál, hiszen így a bruttó bérük megegyezhet a kézhez kapott nettó fizetésükkel” – hangsúlyozta Dénes Rajmund, a Humán Centrum cégcsoport igazgatója. Majd hozzátette: a dolgozó diákok száma is folyamatosan nő, és ezt jól mutatja az Oktatási Hivatal 2023-as friss diplomások helyzetét vizsgáló kutatása is, amelyből kiderült, hogy a felsőoktatásban tanulók több mint háromnegyede vállal munkát a tanulmányai mellett, a friss diplomások 78 százaléka pedig az egyetem mellett vagy legalább a tanulmányai egyes szakaszaiban dolgozott.

Az érem másik oldala

Dénes Rajmund felhívta a figyelmet az szja-kedvezmény egy eddig kevésbé taglalt, de annál jelentősebb negatív következményére is: ennek hatására ugyanis valamelyest megfordult az a bérek alakulásánál megszokott rend, amely szerint az életkorral és a megszerzett munkatapasztalattal arányosan több pénzt vihetnek haza a munkavállalók. A szakértő szerint ezért az sem ritka helyzet, hogy egy fiatal ugyanannyi vagy akár magasabb fizetést kap egy idősebb, ugyanabban a munkakörben foglalkoztatott kollégájánál. Ez azonban az esetek többségében inkább átmeneti állapot, hiszen ebben a korosztályban jellemzően még diákmunkát vagy gyakornoki munkát végeznek a fiatalok, amit sok esetben csak időszakosan, például nyári szünet alatt vagy esetleg a hét két-három munkanapján végeznek a tanulmányaik mellett.

Ugyanakkor a 25. életév betöltésével gyakran „fordul a kocka”: „Arra is van példa, hogy egy gyakornok főállásúként folytatja tovább karrierjét egy cégnél, és – 25. életévét betöltve – mégis kevesebbet keres, mint diákként” – egészítette ki Dénes Rajmund. Az igazgató szerint az az általános tapasztalat, hogy a gyakornokok egy része annál a cégnél köteleződik el és kezd el főállásúként dolgozni, ahol teljesítette a szakmai gyakorlatát. Viszont a diák státusz elhagyásával – értelemszerűen – a fizetésben is várnak emelést, és ha ezt nem kapják meg, könnyen döntenek a váltás mellett, ami generációs szinten is érvényes tendencia. „Ha a foglalkoztató elejét szeretné venni az adókedvezménnyel járó bérfeszültségnek, akkor kézzelfogható megoldásnak tűnhet az, hogy csökkent a bruttó béren. Egy direkt módja ennek, hogy egyedül a fiatalok bérét fagyasztja be a cég – ez az intézkedés azonban fordítva is elsülhet, és továbbnövelheti a kialakult bérfeszültséget a generációk között” – hangsúlyozta Dénes Rajmund.

Nagy a tét: fontos a diákbérek körültekintő tervezése

A szakértő szerint ha nincs lehetőség az idősebb korosztály vagy a már 25 évét betöltött friss diplomás bérének anyagi kompenzációjára, megoldást jelenthetnek a különböző béren kívüli juttatások, amik kiegyenlíthetik a fizetésbeli különbségeket. Ilyenek például: a plusz szabadság (például a fix 25 napos szabadság), a SZÉP-kártya, a több home office nap, a home office támogatás vagy a különféle céges eszközök (például telefon, laptop, költségtérítések) biztosítása.

Az igaz, hogy az adókedvezménnyel a fiatalok jobban fizető állások után nézhetnek, de ennek sikerét még mindig behatárolja a végzettségük és a meglévő szakmai tapasztalatuk, aminek illeszkednie kell az állás elvárásaihoz. Azonban ha a munkaadó tudja biztosítani a betanítással járó plusz erőforrásokat, és a diák vagy gyakornok munkatárs beválik, akkor hosszú távon értékes, állandó munkaerőt találhat arra az időszakra is, amikortól a munkavállalóra már nem lesz érvényes az szja-mentesség. Ehhez azonban fontos, hogy már a kezdeteknél, a diákbérek megtervezésénél számoljon ezzel az eshetőséggel, és úgy határozza meg a béreket, hogy azok versenyképesek maradjanak a státuszváltás után is. „Ebben adhatnak támpontot a különböző országos bérfelmérések. A Humán Centrumnál rendszeresen vizsgáljuk a munkaerő-piaci adatokat földrajzi hely, iparág és cégméret szerint. 2024-ben közel 7000 béradatot is tartalmazó álláshirdetést néztünk át, melyekből a munkaadók is tájékozódtak, hogy felmérjék, versenytársaik milyen kínálattal vonzzák be a szakembereket. Az utóbbi időben azonban egyre többen szeretnének pontosan informálódni az álláskeresők oldaláról is, hogy a reális bérigényt fogalmazzanak meg a kiválasztási folyamat során” – emeli ki a szakértő.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Így állnak a bankok a mesterséges intelligencia hasznosításával

A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt. A lakossági bankok mindössze 4%-a áll készen arra,...

Újabb lépés az online platformok visszaélései ellen

Az Európai Bizottság elindította a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály és a digitális piacokról szóló jogszabály visszaélést bejelentő személyekre vonatkozó eszközeit. Az eszközök lehetővé teszik az egyének számára, hogy a megtorlástól való félelem nélkül olyan információkat...

Jön a randizós sorozat folytatása a TLC-re

Visszatér a TLC-re a popkulturális szenzációvá vált MILF Manor című (korábban Szingli Anyák Paradicsoma néven volt elérhető) provokatív randizós sorozat. A szexi, sikeres MILF-ek új csapata keresi a szerelmet az új évadban, amely egy...

Ezekre a régiségekre kattantak rá a vaterázók

Jelentős átalakulást tapasztalt a Vatera az online piacterének régiségek licitjeire, eladásaira kialakított részlegében. Bár a régi bútorok, vázák, festmények vagy épp étkészletek továbbra is népszerűek, az élre tört a vintage elektronika (például magnókazetták), de...

Így alakul a behozott használt autók forgalma

Áprilisban a DataHouse adatai szerint 8 917 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami az egy évvel ezelőtti értékhez (8 173) képest több mint 9 százalékos növekedést jelent. Az év eddigi részének számaiból ugyanakkor...

Új szekciót indított az eMAG

Az eMAG Magyarország üzlet az üzletben koncepció jegyében útjára indított Hajápolás és sminkszekciójában több mint 70 ezer-féle hajápolási- és sminkterméket, hajformázó eszközöket kínál, a férfiakat célzó szekciójában pedig több mint hétezer férfikozmetikum és kiegészítő...

Különleges adással indítja a jövő hetet a Zsákbamacska

Május 6-án este bemutatkozik a Szente Vajk – T. Danny műsorvezető páros a Zsákbamacskában, a fergeteges hangulatról ők, valamint sztárjátékosaik gondoskodnak. Április 27-én, különkiadással indult a TV2 műsorán a Zsákbamacska vadonatúj évada. Az első...

Új műsorvezetők a Reggeli csapatában

Szondi Vanda, az RTL Híradó és a XXI. század című műsorok állandó riportere és Ember Márk, színész csatlakozik a Reggeli gárdájához. Az új műsorvezetők feltűnésére május 6-tól számíthatnak a nézők. Szondi Vanda éppen 10 éve...

Jól kezdte az évet a Pepita.hu

A Pepita Group Zrt. hazai bruttó forgalma 30, külfölddel együtt 44 százalékos növekedést mutat az első negyedév eredményei alapján. A webáruház levetkőzte a csupán baba-mama jelleget, a hazai műszaki és elektronikai területen lévő erős...

Rövidfilmversenyt szerveznek diákoknak

Az ENSZ bécsi Információs Szolgálata Rajtunk múlik a jövő címmel diákoknak szóló rövidfilmversenyt hirdetett: olyan alkotásokat várnak, amelyeket az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának cikkei ihlettek. A versenyre minden 10 és 20 éves kor közötti diák...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

A Republic Grouppal kampányol a Számlázz.hu

A meghatározó fintech vállalat legújabb kampányát a koncepciótól a produkcióig a Republic Group csapata koordinálta. A kreatívok outdoor és digitális felületeken, vagyis épülethálón, óriásplakátokon, citylightokon és online platformokon is feltűnnek majd május 1. és...

Így állnak a bankok a mesterséges intelligencia hasznosításával

A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt. A lakossági bankok mindössze 4%-a áll készen arra,...

Újabb lépés az online platformok visszaélései ellen

Az Európai Bizottság elindította a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály és a digitális piacokról szóló jogszabály visszaélést bejelentő személyekre vonatkozó eszközeit. Az eszközök lehetővé teszik az egyének számára, hogy a megtorlástól való félelem nélkül olyan információkat...

Jön a randizós sorozat folytatása a TLC-re

Visszatér a TLC-re a popkulturális szenzációvá vált MILF Manor című (korábban Szingli Anyák Paradicsoma néven volt elérhető) provokatív randizós sorozat. A szexi, sikeres MILF-ek új csapata keresi a szerelmet az új évadban, amely egy...

Ezekre a régiségekre kattantak rá a vaterázók

Jelentős átalakulást tapasztalt a Vatera az online piacterének régiségek licitjeire, eladásaira kialakított részlegében. Bár a régi bútorok, vázák, festmények vagy épp étkészletek továbbra is népszerűek, az élre tört a vintage elektronika (például magnókazetták), de...

Don't Miss

Keressük a legújabb technológiai megoldásokat – interjú Losonczi Balázzsal

A hatékonyság nem elsősorban pénz, sokkal inkább szakmai felkészültség kérdése – vallja Losonczi Balázs, a Pentacom ügyvezetője. A 2001-ben alapított digitális ügynökség lett az idei Marketing Diamond Awardson az Év Ügynöksége, ezzel kapcsolatban kérdeztük...

Fontos, hogy megőrizzük az önbizalmunkat – interjú Samu Zsófiával

Mire van szükség a karrier és a magánélet egyensúlyának megteremtéséhez, mennyire egyenlőek a nők és a férfiak karrierépítési lehetőségei Magyarországon – többek között ezekről kérdeztük Samu Zsófiát. A Samsung Electronics márkakommunikációs vezetője beszélt arról...

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...