tiltakozás;Balog Zoltán;nyílt levél;Magyarországi Református Egyház;

2024-04-22 16:12:00

Tiltakozó reformátusok: Minden nap azért szégyenkezünk, mert a Balog Zoltán által vezetett egyház tagjai vagyunk

Nyílt levélben követelik a kegyelmi botrányban érintett püspök távozását.

Nyílt levelet juttattak el a Szemlélek keresztény portálhoz a Balog Zoltán püspöki székből való eltávolítását követelő reformátusok. A levél apropója, hogy április 24-25-én tartják a Magyarországi Református Egyház Zsinatának tavaszi ülésszakát, a tervezett témakörök között azonban nem szerepel a kegyelmi botrány egyik főszereplője, Balog Zoltán püspöki alkalmassága.

A nyílt levélben a Balog Zoltánról közölt véleménye miatt kirúgott református kántor és hívő társai ezernyi tiltakozó képviseletében - írja a portál - azt kérik a zsinat minden résztvevőjétől, hogy szálljanak síkra a keresztény értékekért. Felidézik, hogy a Zsinat Elnökségi Tanácsa a megszólalók stílusát és illetékességét firtatta ahelyett, hogy a tartalmi kérdésekre adott volna feleletet. Mint írják, ez nem keresztényi alázatról tanúskodik, ugyanis minél magasabb szintű a vezetés, annál nagyobb a láthatósága és egyidejűleg a toleranciaszint, amivel a kritikát fogadnia kell.

Úgy folytatják: 

A levél aláírói szerint minden jel arra mutat, hogy jelenleg az egyház semmit sem tanult a történtekből és Balog „egy látszólagos taktikai visszalépés után szégyenszemre egyházunk mindenható vezetője marad”. Mint ismert, Balog Zoltán a református egyház zsinati elnöki pozíciójáról mondott le nagy-nehezen, miután a kegyelmi botrányban játszott szerepe kezdett teljesen ráégni. Püspöki tisztségét viszont azóta is megtartotta.

- írják.

A legtöbb református hívőt sorai között tudó Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, Fekete Károly több ízben is határozottan lemondásra szólította fel Balog Zoltánt. Pásztor Dániel tiszáninneni püspökről szintén tudvalevő, hogy álláspontja közelebb van Fekete Károlyéhoz, Steinbach József azonban az ügy kirobbanása után arról beszélt, hogy ha Balog Zoltán jó volt akkor, amikor támogatásokat szerzett az egyháznak, akkor legyen jó a „mostani nehezebb időkben is”.

Emiatt aztán a nyílt levél aláírói szerint a rémült zsinati tagok a „partvonalról figyelik, hogyan szabják meg fejük felett előre, miként kell szavazni”. Felidézték azt is, hogy a Károli Gáspár Református Egyetemen a renddel ellentétben nem az új zsinati elnök, hanem Balog Zoltán fogja képviselni a fenntartót, az egyházat. Vagyis itt még a látszatra sem adnak,

- tették hozzá. Ezért leszögezték, ők ezt nem fogadják el, egyetlen politikai oldallal sem szabad az egyháznak összefonódnia és ezáltal kiszolgáltatott helyzetbe hoznia magát. Balog Zoltánt a Zsinati Bírósággal távolíttatnák el pozíciójából, ennek érdekében eljárást kezdeményeztek.

„Üzenetünk világos. A Balog-ügy, ha az érintettek nem ébrednek fel, évekre velünk marad. Itt folyamatosan újabb és újabb ügyek jönnek majd elő Balog püspök múltjából és jelenéből. Nem engedünk a gonosz anyagi csábításának, a hatalom nyomásának és ezeket az ügyeket mi sem engedjük majd a szőnyeg alá seperni” - rögzítették.