Orbán Viktor már 2007-ben elmagyarázta, miért válik be annyira a háborús retorika

2024. április 22. – 15:08

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor már 2007-ben megmondta, miért annyira hatásos retorika az emberek fizikai biztonságával riogatni – írja a Kard blog a Facebookon.

Az akkor még ellenzékben politizáló Orbán az Echo TV Tabuk nélkül című műsorában azt mondta:

„Ugye most ha van egy séma, amit a politikusok ismernek, a közvélemény talán kevéssé, hogy háromszögbe, ilyen piramis alakba ábrázolja, hogy az embernek milyen szükségletei vannak, amelyet a világgal szemben megfogalmaz. És itt a közösségi léttől kezdődően az egzisztenciális biztonságon át a fizikai biztonságon keresztül minden megtalálható [Maslow-piramis, szerk.]. És az általános európai felfogás a mi szakmánkban az, hogy legalul, tehát a legmélyebben, ezért a legmeghatározóbb erővel a fizikai biztonság iránti vágy jelentkezik az emberben. Ezért van az oly gyakran, nemcsak Magyarországon, hanem máshol is, különösen a harmadik világ országaiban, hogy a hatalmon lévők éppen az embereknek ezt a legalul lévő, legmélyebb, legerősebb ösztönökből fakadó igényét, vagy életösztönét támadják meg. Ez pedig a fizikai biztonság.

És ha el tudja hitetni egy kormány, vagy egy ilyen harmadik világbeli erő az ellenfeléről, hogy valójában ezen a szinten kell félni az ellenzéktől, mert az a fizikai biztonságot is veszélyezteti már, akkor jó eséllyel pályázhat arra, hogy mindenfajta kormányzati teljesítménytől függetlenül, a rend iránti vágy miatt odafordulnak az emberek.”

Orbán Viktor pár nappal ezelőtt is a háborús retorika mellett tette le a voksát, a Fidesz kampánynyitóján a miniszterelnök arról beszélt, Brüsszelben ma háborúpárti többség van, Európában a hangulat háborús, a politikát pedig a háború logikája uralja. Ő maga pedig „mindenfelől háborús készülődést lát”, de amíg nemzeti kormány áll az ország élén, addig Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba, senkinek az oldalán.

De Deutch Tamás és Szijjártó Péter sem szólt ki a kórusból, mindketten brüsszeli háborús készülődéssel riogatták a hallgatóságot. Szijjártó Péter külügyminiszter például egyenesen kijelentette, hogy „a béke színe a narancs, a béke neve a Fidesz”.

Orbán Viktor vasárnapi – a kampánynyitón elmondott beszédét ismétlő – Facebook-bejegyzésében összesen 17-szer szerepelt a háború szó.

Azt, hogy az ellenzékkel szemben hogy próbálja felhasználni a Fidesz a háborús ijesztgetést, jól jelzi, hogy az aktuális fő politikai kihívónak tekintett Magyar Péternek azzal próbálják rombolni a népszerűségét, hogy minden fronton megpróbálják összeháborúzni, mondván, bizonyára ő is katonákat küldene Ukrajnába az ellenzék 2022-es közös miniszterelnök-jelöltjéhez, Márki-Zay Péterhez hasonlóan.

Orbán Viktor 2007-es okfejtése a fizikai biztonságukat féltő választópolgárokat hogyan lehet a fizikai biztonság veszélybe kerülésével befolyásolni 29:45-től hallgatható meg:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!