A legtöbb országban a 65. életév betöltése megnyitja a lehetőséget a nyugdíjba vonulás felé. Ez azonban egyre kevésbé tűnik reálisnak, ráadásul különösen sokak számára még csak nem is észszerű.

A BlackRock befektetés-kezelő cég márciusban figyelmeztette a munkavállalókat, hogy a várható élettartam növekedésével, a szociális biztonsági hálók megritkulásával és a megélhetési költségek növekedésével a legtöbben már nem fognak tudni 65 éves korban nyugdíjba vonulni – írja a BBC.

Larry Fink, a cég vezérigazgatója szerint sokkal nehezebb nyugdíjba vonulni mint 30 évvel ezelőtt, és 30 év múlva is sokkal nehezebb lesz.

2000 és 2019 között világszerte 67 évről 73 évre nőtt a várható élettartam. Az ENSZ várakozásai alapján 2050-re minden hatodik ember 65 éves vagy annál idősebb lesz, a népesség elöregedésével pedig számos ország eljut arra pontra, amikor többen hagyják el a munkaerőt, mint ahányan belépnek. Az Egyesült Királyságban ez várhatóan 2029-re, Brazíliában 2035-re, Indiában 2048-ra, Amerikában pedig 2053-ra következhet be.

Egyes szakértők szerint az sem teljesen világos, hogy a nyugdíjkorhatárt miért a hatvanas éveink közepét határozták meg a legtöbb országban. Ugyanakkor azt is megjegyzik, hogy a 20. század közepén, amikor a nyugdíjprogramok nagyrészét bevezették, a várható élettartam jelentősen rövidebb volt: az Egyesült Királyságban a férfiak esetében 66 év, a nőknél pedig 71 év, vagyis csupán a 8-10 százalékát töltötték nyugdíjjal az emberek. Mostanra azonban ez általánosságban kitolódott, így hosszabb távon ez a rendszer egyszerűen nem lesz fenntartható.

A BlackRock munkatársa szerint ahhoz, hogy kényelmes és modern nyugdíjas éveink legyenek, a fiataloknak agresszívabban kellene befektetniük, és 65 év felett is dolgozniuk kellene. Bizonyos kormányok már most is elavultként tekintenek a 65 éves korhatárra; az Egyesült Királyságban a nyugdíjkorhatár 2026 májusa és 2028 márciusa között már 66-ról 67 évre emelkedik, 2044 után pedig 68 évre emelkedhet.

 

Párnaciha helyett bitcoinba tömnék a nyugdíjukat a fiatalok

Egy felmérés arra mutat rá, hogy a Z és az Y generáció már nem a hagyományos befektetésekben és nem is a részvényekben látja a jövőt, hanem valami egészen másban.
Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább--->