Sztárok

Vilmos három hétig hazudott Katalinnak: komoly dolgot titkolt el a trónörökös szerelme elől, hihetetlen, mit rejtegetett a herceg

Vilmos súlyos titkot őrzött, amiről egyáltalán nem szerette volna, ha Katalin tudomást szerez, legalábbis addig nem, amíg meg nem találja a megfelelő alkalmat arra, hogy elárulja a hercegnének, mit tervez.

A titkos terv

A walesi hercegi pár, Vilmos és Katalin április 29-én ünneplik 13. házassági évfordulójukat, de mint azt mindenki tudja, jóval korábbra nyúlik vissza kapcsolatuk, hiszen az esküvő előtt is már jó ideje egy párt alkottak ők ketten. A herceg azonban meglehetősen sokáig várt a lánykéréssel, amire Katalin úgy gondolta akkoriban, hogy talán sosem kerül sor: végül azonban a palota 2010 novemberében bejelentette, hogy Vilmos eljegyezte szerelmét, később pedig egy, a pár által adott interjúból az is kiderült, hogyan került minderre sor. A féltérdre ereszkedés előtt azonban a trónörökös három hétig titkolózott Katalin előtt, végül azonban fény derült Vilmos titkára - galériánkban olvashatod a részleteket!

Ahogyan a Mirror is írja, a világ Vilmos és Katalin meglehetősen régóta tartó kapcsolata miatt a 2000-es évek elején már egy emberként várta a nagy bejelentést, miszerint a szerelmesek összekötik az életüket, és jön a világra szóló esküvő.
Kattints a további képekért!

A brit trónörökös az ezredfordulón ismerkedett meg Rose Farquharral, majd rövid, de meglehetősen szenvedélyes románc bontakozott ki közöttük.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Sztárok
A legendás magyar színésznek két gyermeke született: Lili 1995-ben, míg Marcell egy évvel később, 1996-ban látta meg a napvilágot.
Sztárok
Bár a néhai Diana eljegyzési gyűrűje a mai napig a világ egyik legikonikusabb ékszerének számít, melynek eszmei értéke szinte felbecsülhetetlen, Erzsébet királynő egyáltalán nem volt elégedett a...
Sztárok
Az 50 éves előadó kisebbik lánya, Kiss Emília Gréta korábban a Sztárban Sztár leszek!-ben is szerencsét próbált már, a napokban pedig elballagott, és ahogy egyre nagyobb, úgy lesz egyre szebb is.