Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Meghaladta a 2000 forintot a fizikai dolgozók átlagos órabére
No menu items!

Meghaladta a 2000 forintot a fizikai dolgozók átlagos órabére

Illusztráció: Bigstock

Az első negyedévben a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2061 forint volt, ami 15,9 százalékos növekedés az előző év hasonló időszakában mért 1779 forinthoz képest.

A munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó Trenkwalder csaknem 7 ezer munkavállaló béradatait dolgozta fel az elemzésében.

A közlemény idézte Hamrák Viktort, a Trenkwalder szolgáltatási igazgatóját, aki elmondta, hogy noha a cégek egy része a decemberre előrehozott minimálbéremelés miatt már az előző negyedévben végrehajtotta az esedékes évfordulós béremelést, mégis az idei első negyedév végére a fizikai átlagóradíjak az év vége óta további 109 forinttal tudtak emelkedni, első alkalommal lépve át a 2 ezer forintos szintet.

A szolgáltatási igazgató az éves 16 százalék körüli növekedési ütemről pedig jelezte, hogy ennek köszönhetően a fizikai dolgozók reálbére az előző év azonos időszakához képest 12 százalékkal nőtt. Ennek egyik oka többek között a kisebb mértékben, de továbbra is fennálló munkaerőhiány.

Az összeállítás szerint a legtöbb régió fizikai átlagórabérei között nincs jelentős eltérés, ez az érték az 1800-2000 forint közötti sávban mozog. Lefelé Észak-Magyarország lóg ki a mezőnyből az 1700 forint körüli szintjével. Felfelé Közép-Dunántúl, illetve Közép-Magyarország és a főváros tér el az átlagtól: előbbi régióban 2200 forint, utóbbi területeken pedig már elérte a 2750 forintos szintet is az órabérek átlagos nagysága.

A Moore Hungary tanácsadó és könyvvizsgáló cég ezzel egy időben több mint 60 nemzetközi cég magyarországi leányvállalatánál dolgozó, csaknem 500 középvezető béradatait vizsgálta meg. A 800 ezer és 1,2 millió forint közötti havi bruttó fizetési sávban dolgozó alkalmazottaknál a béremelkedés mértéke idén az első negyedévében átlagosan 10,3 százalék volt az előző év hasonló időszakához viszonyítva.

Hajnal Péter, a Moore Hungary ügyvezető partnere az MTI közleményben rámutatott, hogy a 10 százalék feletti bérnövekedés biztosítja a reálbérek újbóli masszív, 6-7 százalékos emelkedését, ezzel párhuzamosan alacsony szinten tartja a fluktuációt: a kilépési forgalom ebben az időszakban 2 százalék alatt maradt.(MTI)

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Újabb szabadstrandja lesz Bécsnek

A Duna-sziget és a Neue Donau több mint hatvan kilométeres, szabadon hozzáférhető partszakaszával igazi Eldorádó a fürdőzésre vágyó bécsieknek.

Eredményes a Településfásítási Program

A Településfásítási Program elmúlt három éve alatt már 46 ezer sorfát ültettek el, mintegy 1500 településen.

Munkacsoport segíti a mentes termékek piacának fejlődését

A mentes termékek piaca folyamatosan növekszik és az élelmiszeriparban résztvevő vállalatoknak fel kell készülniük ennek a növekvő igénynek a kielégítésére.

Hiába felezték az önerőt a lakáshitelekhez, nem kapkodnak érte a fiatalok 

Az igénylők és a bankok óvatossága nem meglepő, hiszen a kisebb önerő egyben azt is jelenti, hogy 10 százalékkal nagyobb hitelt kell felvenni az ingatlanszerzéshez.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár

Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési számlát (TBSZ) nyitottak a magyarok, ami azt mutatja, hogy az állampapírpiacról kivett százmilliárdok hozamára továbbra...

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

Kivárás jellemzi a vállalati szektorban a hitelkeresletet, ezért elmaradt a növekedés.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések