Belföld

Kivételes vendégmunkásdömping jöhet két beruházáshoz

szajki bálint / 24.hu
szajki bálint / 24.hu
A szigor nem vonatkozna Paks 2 és a Budapest-Belgrád vasútvonal kivitelezési munkát végző cégekre.

Főleg orosz és kínai vendégmunkások érkezésére lehet számítani azzal, hogy egyszerűsítenék a harmadik országból érkező munkavállalók alkalmazását a paksi bővítésnél és a Budapest–Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának építésénél, írja a Népszava a parlament honlapjára felkerült szakbizottsági javaslat alapján.

Az Országgyűlés Vállalkozásfejlesztési bizottsága a két nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházás „megvalósításával kapcsolatban felvetődött speciális munkaerőigény mielőbbi biztosíthatósága érdekében” tartja szükségesnek a módosítást. A harmadik országból érkező vendégmunkások öt évre kaphatnának tartózkodási engedélyt.

A két beruházás esetén

a harmadik országbeli állampolgár a családi együttélés biztosítása céljából tartózkodási engedélyt kaphat, ha a családegyesítő foglalkoztatója a 2016. évi XXIV. törvény szerinti Fővállalkozó vagy Alvállalkozó.

Tehát kivételes eljárás járna a vendégmunkások rokonainak is. A Népszava szerint a két  beruházás háttere alapján Paksnál leginkább orosz, a vasútvonal magyarországi szakaszánál főleg kínai munkavállalókra lehet számítani, ami nemzetbiztonsági kockázatot jelent, hiszen a két ország titkosszolgálatai aktívan tevékenykednek Magyarországon, akik számára ily módon egyszerűsödik az Európai Unióba való bejutás.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik