ISW: egyetlen feltétellel mégis megállíthatják az ukránok Moszkvát
Globál

ISW: egyetlen feltétellel mégis megállíthatják az ukránok Moszkvát

Portfolio
Az amerikai székhelyű Institute for the Study of War (ISW) agytröszt elemzése szerint Ukrajnának lehet esélye megfékezni egy nagyméretű orosz offenzívát.

Az elmúlt hetekben gyakran lehetett arról hallani híreket, hogy Oroszország egy elsöprő tavaszi-nyári offenzívára készül, amellyel jelentős ukrajnai területeket foglalna el. A nyugati támogatások késlekedése miatt számos, a háborút ismerő szakember megfogalmazta, hogy az ukrajnai csapatok ellátottsági nehézségei miatt minden esélyük megvan az oroszoknak, hogy áttörést érjenek el több fronton is.

Az ISW szerint a következő hetekben a korábban eltervezettnek megfelelően fognak haladni a hadműveletek, Oroszország továbbra is fokozott nyomás alatt tartja majd a frontvonalat több szakaszon is.

Moszkva igyekszik kihasználni a még rendelkezésére álló előnyt, amely most már csak annak függvénye, hogy Kijevbe mikor érkezik meg az amerikai katonai támogatás.

Ha ez hamar eljut az ukrán fővárosba, akkor az ukrajnai védőknek még van esélyük egy eredményes védekezésre az orosz nyomás ellen.

Az amerikai képviselőház a hétvégén fogadta el a sokat vitatott törvénytervezetet, amelyben mintegy 61 milliárd dollárnyi katonai segélycsomagot irányoztak elő Ukrajna számára. Az elképzelés korábban a republikánusok akadályoztatása miatt nem került napirendre, mivel súlyos belpolitikai ellentéteket okozott, éppen az ukránoknak szánt támogatás okozott fejtörést. A kelet-európai országon kívül Izrael, az indo-csendes-óceáni térség, valamint a határellenőrzés is jelentős támogatásban részesül.

Címlapkép forrása: Wojciech Grzedzinski/Anadolu via Getty Images

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának

Szenior treasury és kontrolling munkatárs

Szenior treasury és kontrolling munkatárs
Financial IT 2024
2024. június 11.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Hitelezés 2024
2024. május 14.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Könyv

A Sikeres Kereskedő - Vételi és eladási pontok, stratégiák, tőzsdepszichológia

Egy tőzsdei könyv, ami nem aranyhalat akar rád sózni, hanem felruház a horgászás képességével, ami a befektetések világában a saját kereskedési módszer kialakítását jelenti.

Ez is érdekelhet
orosz rakéta