Ma van a Föld napja: te tudod, hogy miért?





Április 22-e már évek óta a Föld napja. Ilyenkor különféle eseményekkel hívják fel a figyelmet a természeti kincseink megóvására. De mi is történt ezen a napon?



Megosztás
Szerző: MZ/X
Létrehozva: 2024.04.22.
Módosítva: 2024.04.22.
ez lesz ma Föld nap atombomba

Sok országban a Föld napja a mai

Az ötletet John McConnell vetette fel 1969-ben egy UNESCO-konferencián, San Franciscóban. A Föld napját első ízben 1970. március 21-én tartották, ami az északi féltekén a tavasz első napja. Denis Hayes amerikai egyetemi hallgató 22-én mozgalmat indított a Föld védelmében, és megalapította az Earth Day Networkot (Föld Napja Hálózat). Azóta az alternatív energiaforrások kutatója és szakértője lett. Már mozgalmának megindításakor több mint 25 millió amerikai állt mögé, ma pedig szinte az egész Földre kiterjed az általa kezdeményezett mozgalom. Ezernél több szervezet vesz részt benne. A következő jelentős esemény a Föld Napja Nemzetközi Hírközpont megalakulása volt 1989-ben Kaliforniában, ettől kezdve havonta küldtek hírlevelet a világ minden országába, hogy sokféle akcióval ünnepeljék április 22-én a Föld napját az egész világonolvasható a Wikipédián. A Föld napját ma már 175 országban tartják, Magyarországon pedig 1990 óta rendezik meg. A Föld napja mozgalom egyik jelmondata: „Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?”

3d,Illustration,Rendering.,Hollow,Earth,Legendary,Kingdom,Agartha,Located,In
Április 22-e a Föld napja / Fotó: Oscar Collica / Shutterstock

Ezen a napon született Tisza István

Méghozzá 1861-ben. 1877-től a berlini, a heidelbergi és a budapesti egyetemen végezte jogi tanulmányait. 1897-ben a király grófi rangra emelte. Ebben az időben tudományos dolgozatokat is publikált közgazdasági, közjogi és pénzügyi témakörökből. 1910 februárjában, a koalíciós kormány bukása után új kormánypártot alapított Nemzeti Munkapárt néven. Az 1910. évi választásokon pártja nagy győzelmet aratott, ő pedig képviselői mandátumot szerzett. 1912 májusában elfoglalta a képviselőház elnöki tisztségét, 1913-ban pedig másodszor is kinevezték miniszterelnökké. 1918 októberében négy katonaruhába öltözött fegyveres a kora esti órákban behatolt Hermina úti villájába, és szóváltás közben lelőtte.

Sissi legkisebb lánya 156 éve született 

Mária Valéria, Ferenc József és Sissi legkisebb lánya 1868. április 22-én látta meg a napvilágot Budán. Magyar-nemzeti szellemben neveltették, majd 1883-tól Bécsben német nyelvet, történelmet és irodalmat tanult. Édesanyjához hasonlóan több lírai költeményt is írt, amelyek kis példányszámban 1884-ben verseskötetben is megjelentek.

Egy Nobel-díjasunk is áprilisban született

Bárány Róbert, a magyar származású Nobel-díjas svéd orvos 1876-ban szintén ezen a napon született. Bécsben szerzett orvosi diplomát, hadikórházban is dolgozott. Ezt követően orosz hadifogságba került, majd a Vöröskereszt segítségével szabadult 1916-ban, és ebben az évben átvehette az 1915-ben neki ítélt orvosi Nobel-díjat. Az elismerést az belső fülben lévő egyensúlyszerv fiziológiájával és kórtanával kapcsolatos munkáival érdemelte ki.

120 éve született az atombomba egyik atyja

J. Robert Oppenheimer amerikai elméleti fizikus 1904-ben ugyancsak ezen a napon született. A Manhattan-terv tudományos igazgatójaként jelentős szerepet játszott az első amerikai atombomba kifejlesztésében. A sajtó az atombomba bevetése és a fegyver létezésének, valamint fejlesztési történetének nyilvánosságra kerülése után az „atombomba atyja”-ként kezdte emlegetni.

Kapás Boglárka
Isten éltesse Kapás Boglárkát! / Fotó: Török Attila / Nemzeti Sport

Híres magyar sportolók is születtek ezen a napon

Telegdy-Kapás Boglárka olimpiai bronzérmes, világbajnok úszónő például 31 évvel ezelőtt. Azóta hétszeres Európa-bajnok, rövid pályás Európa-bajnok, kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok is lett. Gera Zoltán labdarúgó pedig 45 évvel ezelőtt született ezen a napon.

Négy helyen várja a véradókat a Vöröskereszt

  • 07:00–19:00 óra között a Közép-magyarországi RVK Intézetben (1113 Budapest, Karolina út 19–21.)
  • 11:00–17:30 között az Újpesti Ifjúsági Házban (1042 Budapest, István út 17–19.)
  • 12:00–17:30 között a Sugár Üzletközpont II. emeletén (1148 Budapest, Örs vezér tere 24.)
  • 09:00–11:30 között pedig a Soroksári Galériában (1238 Budapest, Hősök tere 13.)

Felhős, borult időjárás várható ma

A köpönyeg.hu előrejelzése szerint a hétfői napon erősen felhős vagy borult lesz az ég, és többfelé alakulhat ki eső, zápor, néhol zivatar. Az északnyugati szél megerősödik. Mindössze 9 fokos nappali csúcs valószínű.

Kezdődik a vegyszeres gyomirtás a HÉV-vonalán

2024. április 22–25. közötti időszakban vegyszeres gyomirtást végez a HÉV-vonalak mentén az esti órákban a BKK. A gyomirtás a HÉV-vonalakat, a HÉV üzemi területeit, az állomásokat, megállóhelyeket, valamint ezek közvetlen környezetét érinti. Az alkalmazott anyag a méhekre, más állatokra, emberre nem ártalmas, a gyomirtás során a kötelező és szokásos óvintézkedéseket megteszik a szakemberek. A gyomirtás ütemezése a következő:

  • H5: április 23.
  • H6: április 22.–április 25.
  • H7: április 25.
  • H8-H9: április 24.




 





Ezeket olvastad már?
Mitől fél ennyire? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

Mitől fél ennyire? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

Botrányos Ovi+ Program Óbudán: Havi 60 ezret gombolnának le a tiltakozó szülőkről

Botrányos Ovi+ Program Óbudán: Havi 60 ezret gombolnának le a tiltakozó szülőkről

Szenzációs siker - Magyar sör került a világ legjobbjai közé

Szenzációs siker - Magyar sör került a világ legjobbjai közé

Nem mindennapi videóval üzent Orbán Viktor az érettségizőknek

Nem mindennapi videóval üzent Orbán Viktor az érettségizőknek

Top hírek

Magyar Péter

Mitől fél ennyire? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

50 milliós BMW-k, csúcstechnika, a pesti éjszakából jól ismert alakok... Miközben egy botrányba fulladt pr-akció keretében Magyar Péter vonattal utazott Debrecenbe, csapata 50 milliós BMW X6-osokkal, Mercedes buszokkal, „szolgálati” csúcstechnikával felszerelve az autópályán ment a vasárnapi rendezvény helyszínére.





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás