Nem mindenki kap szállodai vouchert.
Tavaly júliusban erdőtűz sújtotta a népszerű görög szigetet, Rodoszt, ezt követően a görög kormány úgy döntött, ingyenes szállodai utalványokkal kompenzálja azokat a turistákat, akiknek tönkrement a nyaralása. Vannak azonban feltételek.
A vg.hu arra emlékeztet, hogy csak azok kaphatnak ingyenes szállodai vouchert, akik hotelben laktak - az Airbnb-ben vagy más apartmanban lakók nem jutnak ilyen kompenzációhoz.
Az Ibusz a lappal azt közölte, hogy magyar turistákat jellemzően nem érint az akció. Az Invia szállásközvetítő a náluk lévő több száz hazai és nemzetközi utazásszervező ajánlatai alapján arról számolt be, hogy ezek a cégek nem szerveztek utakat a tavalyi tűzvészben érintett területre, ugyanis szervezett utazások keretében a magyar közönség jellemzően a sziget északi oldalát keresi fel. Ennek a cégnek sincs tudomása magyar érintettekről.
Persze ettől még lehetnek egyéni utas érintettjei a tűzvésznek és így az akciónak. Nekik a programban való részvételhez regisztrálniuk és jelentkezniük kell az erre a célra létrehozott platformon. Nyilatkozni kell arról, melyik szállodában szállt meg az érintett turista és meg kell adni a tavalyi foglalás adatait.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Brutális pusztítást végzett a villámárvíz, több mint 50-en szörnyethaltak Ötvennél is többen meghaltak, miután viharokat követően villámárvizek sújtották az észak-afganisztáni Baglán tartományt - közölte pénteken a tálibok vezette ország belügyminisztériuma.
- Botrányba fulladt egy amerikai diplomaosztó, a palesztinpárti diákok kisétáltak az ünnepségről A Virginia Commonwealth Egyetem több tucat hallgatója szombaton kisétált a diplomaosztó ünnepségről, részben a szónok - az állam kormányzója - egyetemi tiltakozásokra adott válasza miatt.
- Erre nincsenek szavak, borzalmas, ami a magyar határon történik Az orosz-ukrán háború kitörése óta naponta több ezer menekült érkezik hazánk területére a háború sújtotta szomszédos országból.
- Sokkoló felvételek: elszabadult a pokol Oroszországban, kigyulladt a Lukoil finomítója Az ukránok vették célba az iparterületet.