Karácsony Gergely: Szekunder szégyent éreztem, aztán elnevettem magam Szentkirályi videóján

2024. április 21. – 21:22

Másolás

Vágólapra másolva

„Nem tudok olyan mélyre süllyedni politikailag, hogy érdemben reagáljak” rá – mondja Karácsony arról a videóról, amelyben Szentkirályi Alexandra kiparodizálta, amiért szerinte nem tud vezetni és angolul beszélni. Karácsony azt mondja, a videó megnézése után: „Inkább afféle szekunder szégyent éreztem, aztán meg nevettem.”

Karácsony ezt a Blikknek adott interjúban mondta, amelyben kifejti, hogy szerinte az autós-biciklis konfliktust a Fidesz generálja, az igazából nem létezik. Hozzáteszi: az összes létező statisztika azt mutatja, hogy 2019 óta Budapesten folyamatosan csökkennek a dugók.

Arra a kérdésre, hogy kiben látja a legnagyobb ellenfelet, Karácsony azt mondta: „Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke. Ezek a jelöltek, akik a placcon vannak, a Fidesz játékszerei. Nekem nem velük van vitám, hanem azzal a Budapest-ellenes politikával, amit általában a magyar kormány képvisel.”

Karácsony hozzáteszi: Szentkirályi ötéves főpolgármester-helyettességéből csak arra emlékszik, hogy kitüntette a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatóját. Szerinte Szentkirályi „ennek a hatalomnak az arca, szerintem ő volt a huszadik a listán a jelöltjeik közül, csak az előtte lévő tizenkilenc nem vállalta.”

Szentkirályi Alexandra sokat emlegetett videóján azt mutatja be, hogy Karácsonnyal ellentétben ő saját bevallása szerint tud vezetni, angolul beszélni, és be tud csavarni egy villanykörtét. A videót eddig egymillióan nézték meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!