Balog Zoltán;XVI.kerület;Szatmáry Kristóf;Kovács Péter;fideszesek;Momentum;kegyelmi botrány;

Tiltakozik a Momentum, hogy Balog Zoltán neve még mindig szerepel egy XVI. kerületi csobogón

A Reformátorok terén az ellenzéki párt önkormányzati képviselője és társai újra akcióztak. Hiába kezdeményezték a kegyelmi botrányban érintett református püspökre emlékeztető feliratok eltávolítását, a városrész fideszes vezetői máig nem léptek.

Összeragasztották a XVI. kerületi Reformátorok terén lévő emlékművet; nem először tiltakoznak  amiatt, hogy a szoborcsoport szökőkútján 2018 óta megtalálható Balog Zoltán neve és egy tőle származó idézet – írja a 444, egyik olvasójuk által küldött képek alapján. Mint kiderült, Hollai Gábor (Momentum), a budapesti városrész önkormányzati képviselője elégelte meg Kovács Péter fideszes polgármester tétlenségét. Ezt a politikus közölte a Facebook-oldalán.

„Újra letépték, újra kiragasztottam!” – tudatta Hollai Gábor, emlékeztetve, hogy már márciusban is leragasztották a feliratokat. Szerinte az ügyben Kovács és Szatmáry Kristóf szintén kormánypárti országgyűlési képviselő, az emlékművet létrehozó Alapítvány létrehozója, ők egymásra mutogatnak ahelyett, hogy végre cselekednének. Hollai Gábor ezért úgy döntött, hogy amíg Balog Zoltán neve nem kerül le az emlékműről, addig minden nap odamegy és újra leragasztja a volt miniszter nevét, ha szükséges, akár június 9-ig, az önkormányzati választások napjáig.

„Ha az önkormányzati választáson a kerületi ellenzék többséget szerez a testületben, akkor mindenképpen el fogjuk távolítani a feliratot. Amennyiben Kovács Péter és a Fidesz ismét többséget szerezne a kerületünkben, az azt jelentené számomra, hogy a kerületiek szerint semmi gond nincs azzal, hogy egy pedofil bűncselekményben elítélt számára kegyelmet kérő volt miniszter neve a reformáció 500. évfordulójára készült emlékmű talapzatára legyen bevésve az örökkévalóságnak” – állapította meg az ellenzéki politikus, aki korábban ugyan benyújtott egy határozati javaslatot az eltávolításról, arról azonban nem szavazott a képviselő-testület.

Mint ismert, többé-kevésbé egy személyben Balog Zoltán lehetett az, aki meggyőzte Novák Katalint, hogy adjon elnöki kegyelmet Kónya Endrének, a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon pedofilügyben kényszerítésért elítélt egykori igazgatóhelyettesének. Novák Katalin ezt a 2023. április 28-30-i pápalátogatásra hivatkozva meg is tette, azután azonban, hogy 2024 februárjában erre fény derült, távoznia kellett. Balog Zoltán végig hárította a a felelősségét az ügyben, a botrány hatására csak a Magyarországi Református Egyház zsinata lelkészi elnöke tisztségétől vált meg. Református püspökként máig ő a Dunamelléki Református Egyházkerület vezetője.