Az egyiptomi rabságból való szabadulásra emlékeznek nyolc napon át a magyarországi vallásos zsidók. Az ünnep szigorú rendjét és egyedi szokásait szedtük össze.

A rossznyelvek szerint a legtöbb zsidó ünnep erről szól: el akartak bennünket pusztítani, nem sikerült, együnk!

Bár ez végtelenül és profánul leegyszerűsít, első ránézésre a Pészachra, a kovásztalan kenyér ünnepére, ez valóban igaz.

Maradva a leegyszerűsítéseknél: az egyiptomi kivonulásnak/megszabadulásnak állít emléket az Izraelben 7, a diaszpórában 8 napos ünnep.

És még egy leegyszerűsítés: a köznyelv gyakorta zsidó húsvétként hivatkozik a Pészachra, amely valóban közel szokott esni a keresztény ünnephez.A zsidó vallási naptár 28 napos holdhónapokkal számol, ezért a Gergely naptárhoz képest mozognak a zsidó ünnepek. Valójában, ha már ragaszkodik egy ünnep nevének használatához, akkor a húsvétot kellene keresztény pészachként emlegetni, elvégre az utolsó vacsora, melyet Jézus a tanítványaival elköltött, egy szédereste, vagy Pészach első estéje volt.

Mennyire egymásra épülnek a vallások ünnepei, mi sem mutatja jobban, mint az ómerszámlálás.

Ez a kevéssé ismert zsidó hagyomány ahhoz egy ókori szokáshoz kötődik: az ünnep második napján kezdték Izrael területén az árpa aratását. Az aratás során minden nap félretettek egy kalászt, amit aztán hetesével kévébe (héberül: ómer) fontak. Amikor összegyűlt hét kéve, vagyis hétszer hét kalász, a rákövetkező napon tartották Sávuót – a Hetek ünnepét, a kőtáblákba vésett parancsolatok átadásának emléknapját.

Vagyis éppen Pészach első napjától számított ötvenedik napon, miként a kereszténység ünnepli a Húsvét utáni 50. napon (a húsvét vasárnapot követő hetedik vasárnap) Pünkösdöt, a Szentlélek kiáradásának ünnepét.

Az ünnep valódi mélységét Mózes parancsa adja:

És beszéld el fiadnak azon a napon [peszáchkor]: Ez azért van, amit az Örökkévaló cselekedett velem, amikor kiszabadultam Egyiptomból.

(2Mózes 13:8). A vallás tanítása szerint több mint 3000 éve minden niszán hó 14-én a zsidó családok megemlékeznek az egyiptomi rabságról és kivonulásról. A Talmud pedig azt tanítja:

Az embernek minden nemzedékben úgy kell tekintenie magára, mintha ő maga vonult volna ki Egyiptomból.

Hogy mennyire ősi a hagyomány, azt jól jelzi: a szedereste egyik fő kelléke, a Hágádá (az a könyv amely segít az ünnep pontos megülésében) szövegeit az időszámításunk szerinti III.-IV. Században állították össze.

A pészach szó szerint elkerülést jelent (hág hápeszách – az elkerülés ünnepe), mivel a zsidók házait – mert azokat megjelölték bárányvérrel – elkerülte azt utolsó, tizedik csapás, amely Egyiptomot érte, vagyis az elsőszülöttek halála.Akad olyan zsidó irányzat, amely éppen ezért a Pészachot megelőző napon az elsőszülöttek számára böjtöt ír elő – emlékezvén az áldozatokra. De nevezik a szabadság ünnepének (hág háhérut) e napokat, utalva arra, hogy a zsidóság megszabadult az egyiptomi fogságból, a rabszolgaságból.

A legismertebb elnevezés azonban a kovásztalan kenyér ünnepe (hág hámácot), aminek mai formája a pászka vagy macesz. A Tóra azt írja: a zsidóknak olyan gyorsan kellett összepakolniuk és útnak indulniuk, hogy nem volt idejük kivárni, míg a kenyértészta megkel, így kovász nélkül sütöttek kenyeret a meneküléshez.

A diaszpórában, vagyis a szétszóratásban, a Szentföldtől távol élő zsidó közösségekben nem hét, hanem nyolc napig tart az ünnep. Ennek oka a tömegkommunikáció hiánya az ókorban. A napok rendjét ugyanis a jeruzsálemi templom felett álló vagy épp lemenő naphoz igazították. A szentélytől távolabb élőket füstjelek, a még távolabbiakat lovas futárok értesítették egy-egy ünnep bejöveteléről. Azonban ahogy a távolság – főleg a Templom lerombolása után – ezer kilométeresre is megnőtt, bizonytalanná vált a “hírközlés”. Hogy véletlenül se hibázzanak, a távol élők bevezettek egy extra napot az ünnepbe.

Az ünnep első estéje a széderest, amely évezredek óta lényegében változatlan. Maga a “széder” héber szó rendet jelent, márpedig ezen az estén mindennek a hagada rendje szerint kell történnie. Az imák, a szabadulás történetének elmesélése, az étkezés, mind mind megszabott rendben követi egymást.

A terített asztal legfontosabb eleme a szédertál, ezen ugyancsak megszabott sorrendben kell elhelyezni az előírt ételeket:

Kárpász – zöldség, többnyire petrezselyem, zeller esetleg hagyma. Mivel Kelet-Európában a peszáchi időszakban sokszor még nem volt elérhető friss tavaszi zöldség, kialakult az a szokás, hogy az egész télen át eltartható krumplit használják kárpászként.

Sós víz vagy ecet – A könnyeket, illetve a rabszolgaság nehézségeit jelképezi, ebbe mártjuk a kárpászt.

Máror – keserűfű, általában saláta vagy torma. Vannak, akik tormát és salátalevelet is használnak: a kesernyés ízű római saláta vagy az endívia is használatos, illetve régebben a cikória is elterjedt volt.

Zroá – csirkenyak vagy csirkeszárny. Csontos húsdarab, nyílt tűzön minden oldalról kissé megsütve, többnyire olyan állat húsából, mely kóser, de nem lehetett feláldozni a Szentélyben, nehogy azt gondolja valaki, hogy áldozati húst fogyaszt.

Cházeret – ez egy másik fajta keserűfű, többnyire salátalevél, de vannak, akik retket fogyasztanak. Olyanok is akadnak, akik mindkét alkalommal (máror és korech) ugyanazt a zöldségfélét eszik.

Chároszet vagy hrajszesz – a habarcs. Ez a szédertál legváltozékonyabb eleme: koronként és földrajzi egységenként más-más került bele. Az édes gyümölcsökből, borból és sok helyen mézből álló, sűrű keverék a maltert vagy a téglavetéshez használt vályogot jelképezi.

Tojás – kettős szerep: ünnepi áldozat és előétel a lakoma előtt. A szédertálon kissé megpörkölt vagy hamuba mártott keménytojás szerepel. Ez emlékeztet minket a korbán chágigá nevű ünnepi áldozatra, melyet a Szentélyben mutattak be az ünnepek alkalmával.

A széderest befejezéseként, az utolsó áldás után elhangzik az ősi jókívánság: Lesáná hábáá biJrusálájim – a jövő évben Jeruzsálemben!

Az ünnephez néhány, a külső szemlélő számára talán furcsa szokás kötődik:

• nem túlzás azt mondani, hogy a tavaszi nagytakarítás szokása akár ehhez az ünnephez is köthető. Pészách idején ugyanis nem lehet a zsidó otthonokban, de még a tulajdonukban sem olyasmi, ami kovásszal (chomec) érintkezett. A vallási tanítás szerint az a gabona (búza, rozs, árpa), amely 18 percnél tovább érintkezett vízzel, már kovászosodni kezd, tehát mindaz, ami ilyen alapanyagból készül, tiltott Pészach idején. Az ünnepre úgy kell felkészíteni a háztartást, hogy egyetlen morzsányi chomec se maradjon sehol, valamint olyan tárgy sem, ami ilyesmivel érintkezett.
• De nem elég kipucolni a lakás vagy ház minden zegét-zugát, ugyanis birtokolni sem szabad olyan tárgyat, amely valaha is érintkezett kovászossal. Azért, hogy ne kelljen minden évben új konyhai eszközöket és étkészletet venni, megszületett a praktikus megoldás: eladják a chomeces tárgyakat. Az adás-vételről vallási- és polgárjogi érvénnyel bíró szerződést kötnek egy nem zsidó emberrel. Utóbbi előleget is kell, hogy adjon és vállalja, hogy a kialkudott teljes vételárat nyolc napon belül kifizeti – amennyiben ezt nem teszi (és nem teszi), úgy a szerződés semmis, a tárgyak visszakerülnek eredeti tulajdonosukhoz.
• Az ünnep névadója és legfőbb eledele a kovásztalan kenyér, a pászka. Azért, hogy új, friss íznek érezzék az ünneplők, Pészách előtt harminc napig tilos fogyasztani.
• A terített asztalra a szükségesnél eggyel több pohár kerül, amit a vacsorát követő hálaadó ima után meg is töltenek, sőt, még a bejárati ajtót is kinyitják résnyire. A bor és a nyitott ajtó Élijahu (Illés) prófétának szól. A Biblia szerint Élijahu nem halt meg, hanem egy tüzes szekér jött érte a fellegekből és az repítette egyenes Isten mellé. A tanítás szerint Élijahu lesz az eljövendő messiási kor hírnöke – ezért is várják eljövetelét.