Létrehozva: 2024.04.21.

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

Még szinte véget sem ért a Kincsvadászok műkereskedő-show a TV2-n, de már bejelentették a második évadát. Most az is kiderült, milyen a kapcsolat a műsor sokszor parázs licitháborúkat vívó sztárjai közt.

Hatalmas sikert aratott a Tilla vezetésével idén januárban indult Kincsvadászok című műsor. A produkcióban hétköznapi emberek nem hétköznapi tárgyaikkal próbáltak szerencsét a meggazdagodás reményében. Olyan régiségekkel érkeztek az ország minden tájáról, amikről nem is tudták gyakran, mennyit is érnek, milyen értéket képviselnek valójában. A műsor szakértői határozták meg az egyes régiségek árát, majd a műtárgy-kereskedők, ha úgy gondolták, licitháborúba kezdtek. Volt olyan tárgy, ami 9 millióért kelt el végül, így nem is csoda, hogy lesz második évad, Tilla az Instagram-oldalán már be is jelentette.

Kincsvadászok
Barátságok alakult ki a Kincsvadászok sztárjai közt (Fotó: TV2)

Összejárnak a Kincsvadászok sztárjai

Fejes Tamás, a Tankcsapda sztárja most először szerepelt kereskedelmi televízióban. A zenész ugyanis komoly kereskedő, még ha a műsor műtárgy vadászai közt első látásra kakukktojásnak is tűnt. A forgatás ideje alatt azonban kiderült, bármennyire más körből is érkeztek, nagyon sok bennük a közös Dr. Katona Szandrával, Molnár Viktorral, Fertőszegi Péterrel és Nagyházi Lőrinccel. 

„Azt szokták mondani, a férfiaknál ilyenkor jön a kapuzárási pánik, ilyenkor vesznek egy piros kabriót” – mondta korábban a debreceni rockbanda sztárja, aki az 50. születésnapja előtt kicsivel kapta a felkérést. „Hát nekem már volt kabrióm, szóval a legjobbkor talált meg Tilla, kellett egy új kihívás!"

Most pedig az is kiderült, hogy a kereskedők közt kialakult barátság nem szűnt meg a műsor végével, azóta is összejárnak. Nemrég mindannyian megjelentek Molnár Viktor galériájában, aki betartotta az egyik eladónak tett ígéretét: kiállítást szervezett az újragondolt Lenin szobraiból. 

Ez egy nagyon jó baráti társaság lett, külön-külön is tartjuk a kapcsolatot, de családilag is összejárunk. Azokat a találkozókat élvezzük a legjobban, amikor mindenki meg tud jelenni. Jó volt ezért a kiállítás megnyitó, csak Tilla az Ázsia Expresszben versenyzik, csak ő hiányzott. Nemrég például Erdélyben jártunk, meghívást kaptunk egy különleges kincsvadászatra

– mesélte a Tények Pluszban Dr. Katona Szandra.  

 

 

origo.hu

Harry Kane teljesen összeomlott a BL-bukás után, megalázták a szurkolók - videó

borsonline.hu

Szenzációs gólyahírt jelentett be Csuti szerelme: kisbabával bővül a család

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

magyarnemzet.hu

Zidane sokatmondóan reagált a Real győzelmére a Bayern München ellen

origo.hu

Berki Mazsi a gazdag barátjáról: Tudtam, hogy lesz köztünk valami

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

"Gyurcsány-árnyékkormány" vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Bemutatkozott az új Superman, rögtön szét is alázták a csalódott rajongók

SHOWBIZ

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői