Magyar Péter rárúgja az ajtót a magyar rendszerváltások temetőjére drMáriás legújabb alkotásán

A művészt megihlette a „királydráma”, amelyhez írt egy mesét is.

„Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis ország, amely hosszú rabsága után végre szabad lett, azonban nemigen tudta eldönteni, hogy azzal mit is kezdjen” – kezdte drMáriás a mesét, amelyat a Varga Judit férjéből a magyar politikai élet NER-ből kiugrott főszereplőjévé váló férfi rövid idő alatt felfutó pályafutása ihletett.

A Magyar Péter rárúgja a magyar rendszerváltások temetőjére az ajtót és keményen bemutat Polke műtermében című alkotás meséje így folytatódott:

„Legyen orosz, osztrák, török, amerikai? Vajon mit akar az éhes nép és a testében lakozó sok kukac? – Magyar legyen! – kiáltott fel ekkor a fiatal harcos Viktor, ami a népnek nagyon tetszett, gyorsan megválasztotta, megtette a királyának, a régit meg kirúgta.

Ekkor egyik tanítványa és hercege gondolt egyet, otthagyott királyt, várat, mulatságot, mindent, a nép elé lépett, s ezt kiáltotta: – Azért vagytok éhesek, mert a király mindent eleszik előletek! Ha enni akartok, megsúgom, kit akasszatok! Szavaira a fél ország összecsődült, meglátta az ifjú hercegben az új harcost, nagy éljenzésbe kezdett, s gyorsan meg akarta választani őt, hogy végre jóllakhasson.

Az ifjú herceg okosan szervezkedett, hatalmas sereget állított a király ellen, de a királynak is nagy volt: ő fent a várban tengernyi ágyúgolyóval, katonával, lent a herceg a néppel és az akasztófával.

A nép vérszomjas, éhes, kiegyenesített kaszát, kifent kést, s már csak arra vár, hogy a király elébe tévedjen, vagy jelet kapjon, s a várat megrohamozva kirángassa őt onnan. A hangulat egyre forróbb, a nép már nem csak enni akar, csecsebecsékkel beérni, esetleg inni, vagy valahol lakni, boldogulni, hanem vért akar, és nem is keveset.

Vajon sikerül-e majd a királyt felakasztani? Mert ha nem, akkor nagy lesz a gond, s valaki mást kell majd helyette a nép megnyugtatására felkoncolni. Ha nem a király lesz az, akkor majd a herceg is megteszi.”

A nagy felfordulást a kukacok nézik a legunottabban. Tudják jól, hogy ők így is, úgy is maradnak, s mint mindig, a jövőben is jóllaknak majd. Az arcukat, nevüket a nép úgyse látja, úgyse tudja meg soha.