Dobrev Klára nagyinterjút adott a Nyugati Fénynek: erős mondatokat fogalmazott meg

Dobrev Klára látható a képen.

Dobrev Klára, a DK-MSZP-P szociáldemokrata-zöld szövetség EP-listavezetője nagyinterjút adott a Nyugati Fénynek. Tabuk nélkül válaszolt többek között a Magyar Pétert érintő kérdésekre is.

Részlet a Nyugati fény interjújából: (a teljes cikket oldalunk alján találják, hivatkozással az interjút készítő internetes újságra.)

Dobrev Klára szerint Orbánék gigantikus megszorításra készülnek a választások után, ám ha júniusban sikerül kisebbségbe szorítani őket, akkor egy előrehozott választás kikényszerítésével új irányt lehet szabni az országnak. Dobrev szerint őrület, hogy 2022-ben egyesek jobbról akartak leváltani egy jobboldali kormányt, azt pedig felelőtlen dolognak tartja, hogy a Kutyapárt több budapesti kerületben is ráindít a hivatalban lévő ellenzéki polgármesterre. A DK-MSZP-P szövetség listavezetőjét természetesen a Magyar Péter jelentette kihívásról is kérdeztük. Interjúnk. 

Nyugati Fény: A múlt héten megtartotta kampánynyitóját a DK-MSZP-Párbeszéd koalíció, ahol felszólalt Karácsony Gergely főpolgármester is. Megbocsátotta már neki, hogy a 2021-es előválasztás idején ön ellen szövetkezett a hódmezővásárhelyi polgármesterrel?

Dobrev Klára: Természetes, hogy voltak vitáink, ám az a közös eltökéltségünk, hogy az Orbán-rendszert lebontsuk, mindent felülír. Karácsony Gergely jó főpolgármester, éppen ezért rá is szüksége van annak az európai Magyarországnak, amelyet közösen akarunk megvalósítani.

Nyugati Fény: Mi az értelme ennek a hárompárti szövetségnek? Mitől nem a DK beolvasztási kísérlete ez?

Dobrev Klára: Mi nem egymást akarjuk leváltani, hanem Orbán rendszerét. A szociáldemokraták és zöldek szerte Európában természetes szövetségesek. Most már nálunk sincs ez másként.

Nyugati Fény: A már említett kampánynyitón azt mondta, ha június 9-én sikerül kisebbségbe szorítani a Fideszt, akkor az előrehozott választásokért indulnak harcba. Ezt hogy képzeli el a gyakorlatban?

Dobrev Klára: A megélhetési válság közepén jött a kegyelmi botrány, amely drámai módon megrengette a társadalmat. A Fidesz elveszítette a többségét. Ha a választók ennek a szavazófülkében is hangot adnak, akkor június 10-étől minden nap, minden órában előrehozott választásokat fogunk követelni.

Nyugati Fény: Nem tudjuk elkerülni a magyarpéterezést. Varga Judit exférjének felbukkanása teljesen elvitte a fókuszt a kegyelmi botrányról, ami régóta az első olyan zsigerekig hatoló, erkölcsi természetű botrány volt, ami a Fidesz szavazótáborát is elérte és erodálta. Tesznek még kísérletet rá, hogy visszahozzák a témát a közbeszédbe, vagy már veszett fejsze nyele?

Dobrev Klára: Lehet, hogy az újságírók figyelme már nem a kegyelmi ügyön van, de én nem az újságokból tájékozódom arról, mit gondolnak az itt élő emberek. Járom az országot, rengeteg emberrel beszélgetek és higgye el, nincs olyan, hogy ne kérdeznék meg, miért engedtek szabadon egy pedofilmentegetőt, hogyan lehet, hogy Balog Zoltán még mindig püspök, miért nem derülhet ki Orbán Viktor valódi szerepe?! Egy ilyen botrány nem múlik el nyomtalanul és mi sem fogjuk hagyni, hogy az emberek ezt elfelejtsék.

A teljes interjú itt érhető el.

Maradj tájékozott, olvass tovább! Az Ellenszél további cikkeiért kattints ide!

loading...