Közélet

Baranyi Kriszta lett a Kétfarkú Kutya Párt fővárosi listavezetője

FACEBOOK
FACEBOOK

Baranyi Krisztina ma elfogadta a felkérésünket, hogy vezesse a budapesti listát. Ha valakinek, akkor neki a fővárosi közgyűlésben a helye!

– közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és maga az érintett, a ferencvárosi polgármester.

Baranyi két másik párttól – köztük a Momentumtól – is kapott felkérést korábban, és hosszan mérlegelt. Azt írta, szeretne a következő ciklusban is a Fővárosi Közgyűlés tagja lenni, ahová viszont az új szabályok értelmében már csak pártlistáról lehet bekerülni, ezért mint írta, a listázás számára kényszerpálya.

Bármelyik listán szívesen bemennék, de egyszerre csak az egyiken tudok. Ez viszont nem jelent pártelköteleződést, tehát nem fogok versenyezni senkivel. Ugyanúgy független polgármester maradok, ahogy eddig, és a saját meggyőződésem szerint szavazok, ahogy korábban is tettem. Egyik politikai erő sem kért ennek ellenkezőjére, nincs kötelező szavazási magatartás.

– közölte Baranyi.

Nagyon köszönjük a bizalmat, Kriszta

– fűzte a másik oldalon a bejelentéshez az MKKP.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik