Nyílt levél anyámhoz: azt hittem, segíteni fogsz

"Tegnap szeretted volna, ha átmennek hozzád a lányok, és éreztem, hogy megsértődtél, mert nem akartak. Sajnálom, de ezt csak magadnak köszönheted. A lányok már 10 és 12 évesek. Elég nagyok ahhoz, hogy tudják, mit szeretnek és mit nem – nálad lenni nem szeretnek. Nem kötődnek hozzád. A hétvégi közös ebédek, az évi három-négy ajándék ehhez nem elég.

Csalódott vagyok és szomorú. Elfogadtam, hogy van saját életed, hogy neked fontos a karrier, a fodrász, a mani-pedi és a sport. Örülök, hogy vigyázol magadra, sőt, büszke vagyok rád, hogy ilyen jól tartod magad. De abba belegondoltál, hogyan tudtad kialakítani magadnak ezt az életet két gyerek mellett? Hogy annak idején te mennyi segítséget kaptál?

Nem tudom emlékszel-e, de nagyiék mindig segítettek neked. Nagyon sok hétvégét töltöttünk náluk, nyáron hetekig náluk voltunk, sőt, nyaralni is vittek az üdülőbe. Szuper volt, imádtam. Engem nem kellett noszogatni, hogy menjek hozzájuk, még kamasz koromban sem. Mentem magamtól. Nekem nagyon sokat jelentett a velük való kapcsolat, a mai napig gondolok rájuk, pedig már nincsenek közöttünk. Az életem részei voltak.

Mondtam neked, amikor a lányok még kicsik voltak, hogy ha csak ünnepnapokon mehetnek át hozzád, akkor is csak pár órára, akkor ne csodálkozz, ha nem fognak kötődni hozzád. Miért mennének át, amikor alig ismernek? Nem gyűjtöttél velük kavicsot, nem eveztél velük a Dunán, nem másztátok meg a Kékest, nem horgásztatok együtt a Tiszán, nem fürödtetek együtt a Balatonban, nem aludtatok együtt sátorban, nem kártyáztatok éjfélig a zseblámpa fényénél… Akkor mit vársz? Miért mennének hozzád, ha egy sarkuk sincs a házban, nemhogy egy szoba?

Tudod, nekem nem volt segítségem, és te el sem tudod képzelni, milyen nehéz volt. Most végre elég nagyok, elvannak egyedül is egy-két órát. Mehetek újra körmöshöz. Vagy sportolni. Mások vagyunk, tudom. És ezt el is fogadom. Szeretlek. Tényleg. Még csak nem is haragszom. De csalódott vagyok. Mert azt hittem, majd segítesz. Azt hittem, olyan nagymama leszel, mint a nagyi volt. Azt hittem, imádni fognak. És nagyon fáj, hogy nem így lett. Mérhetetlenül szomorú vagyok, hogy nekem lett igazam. Sajnállak, mert nem ismered őket. Mert lemaradtál róluk. És sajnálom őket. Borzasztóan sajnálom őket, hogy sosem voltak olyan nagyszüleik, mint amilyenek nekem voltak."

gyerekszoba.hu