Vágólapra másolva!
A Ferencváros a Groupama Arénában gól nélküli döntetlent játszott a Kisvárda ellen, de így is bebiztosította sorozatban hatodik, összességében pedig 35. bajnoki címét. A mérkőzés után a zöld-fehérek elnöke, Kubatov Gábor értékelte a szezont és a jövőbeli célokról is beszélt.

"Mindig azon jár az eszem, van akinek több bajnoki címe van egyhuzamban, ugye az Újpestnek és az MTK-nak a múltból. 

Lehet, hogy furcsa, de ilyenkor mindig az új célokat nézem. Ez volt a legnehezebb szezonunk, nemzetközileg komoly ellenfelekkel játszottunk és az NB I-ben is mindig nehezebb,

mert egyre jobb csapatok állnak velünk szemben, senkit ne tévesszen meg ez a 15 pontos előny, amivel vezetjük a tabellát. Az ellenfelek is már jobban felkészülnek belőlünk, jövőre még nehezebb lesz bajnokságot nyerni, hiszen ott lesz az Újpest, amely tulajdonosváltáson esett át, szóval biztosan erősebb lesz" - összegezte a szezont és tekintett már a jövőbe a Fradi elnöke.

Kubatov Gábor szerint nem volt könnyű megnyernie a Fradinak a bajnokságot
Fotó: Koncz Márton - Origo

"Jó lenne megtartani egy csapatot, de nehéz, mert ha jönnek új játékosok és jól teljesítenek, akkor nekik megvan a lehetőségük, hogy erősebb ligába igazoljanak. Nekünk nagyon fontos a nemzetközi szereplés, mert ha kupasorozatban indulunk, akkor könnyebben tudunk igazolni jó játékosokat" - árulta el az M4 Sport riporterének Kubatov Gábor, majd arról is beszélt, szerinte mi a sikerük titka.

Majd később kiderül, igazam van-e, de szerintem Dejan Sztankovics a titka. Ő egy tipikus szerb, nem hagyja, hogy félgőzzel menjenek a dolgok, mindig a maximumot akarja. Kezd egyre jobban formálódni ez a csapat vele.

Szeret is itt lenni, hiszen ez egy nagy család, nekünk is jó érzés, hogy itt dolgozik. Mondtam is neki, hogy a fia betegsége miatt ne siessen vissza, segítünk addig a munkában, amíg visszatér" - tette hozzá a Ferencváros elnöke.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

Kapcsolódó cikkek