Milliókból építették fel a Titanic mását, most egy vidámparkban rozsdásodik

Vágólapra másolva!
Évek óta elhagyatottan rozsdásodik egy kínai vidámparkban a legendás Titanic eredeti méretű mása. A hajómodell elkészítése átszámítva 130 millió fontba került, és szinte teljesen megegyezik a híres óceánjáróval, hiszen ez is 270 méter hosszú és mintegy 50.000 tonna súlyú.
Vágólapra másolva!

Az egyik legismertebb hajókatasztrófának szentelt tematikus vidámpark és múzeum építésének ambiciózus terve Su Shaojun kínai befektető fejéből pattant ki. Az üzletember megfigyelte, hogy milyen népszerű volt hazájában is a James Cameron rendezte Titanic című film, ezért úgy gondolta, hogy másképp is sok pénzt lehet kereseni a legendás történetből. Álmai megvalósítása érdekében a Seven Star Energy Investment és a Wuchang Shipbuilding 110 millió fontot költött a Titanic mására. Azóta még több pénzt pumpáltak a projektbe, hogy megpróbálják az ötletet életben tartani, de ez nem jött össze. Erre a hajóra egy normális szobáért az eredeti tervek szerint - ha a vízre került volna - 400 fontot (mintegy 184.000 forintot), a luxuslakosztályért pedig 14.000 fontot (mintegy 6,5 millió forintot) kellett volna fizetni. 

image

A White Star Line-hoz tartozó eredeti Titanic minden méretét szentírásként megtartva kezdték el felépíteni annak kínai mását, de ez a tragikus sorsú elődjével ellentétben soha nem szállt tengerre és nem is szállított soha utasokat. A hajómodell 2016 óta egy Szecsuán tartománybeli vidámparkban áll, és azóta csak port, rozsdát és koszt szedett fel. Építési hibák és pénzügyi gondok miatt ugyanis 2017-ben sokat késett a felépítése, így félkész állapotban maradt. De nem ez volt az egyetlen baj, amibe a hajó belefutott, mivel a helyiek és a bámészkodók fittyet hánytak a végzetes katasztrófán alapuló hajóutánzat koncepciójára. Sok helyi lakos "pénzkidobásnak" bélyegezte az ötletet, miután már több replikaötletet is láttak, amelyek elmaradtak az elvárásoktól, mint például a USS Enterprise gyenge utánzata.

Titanic
A Titanic fedélzete
Fotó: Forrás: AFP


A hétcsillagos Romandisea Nemzetközi Kulturális Turisztikai Üdülőhelyen horgonyzó hajó fedélzetén luxusbankett termek, színházak, kilátóteraszok és még úszómedencék is helyet kaptak volna. A vendégek a tervek szerint egy felejthetetlen, ötcsillagos estét tölthettek volna a kínai Titanic fedélzetén, annak ellenére is, hogy csupán egyetlen gőzgép szimulálta volna a tengeri utazást. A hajó 2.400 utas és 900 fő személyzet befogadására is alkalmas volt, valamint egy interaktív múzeum is helyet kapott benne.

image

A projektet azonban világszerte komoly kritikák érték, mivel a vendégek számára még a jégyhegynek ütközés élményét is át akarták adni, ami rossz élményeket hívott elő az eredeti Titanic katasztrófáját túlélők, valamint az áldozatok családtagjaiban. 

A kínai Titanic azonban már évek óta elhagyatottan hever a vidámparkban, és az időjárás viszontagságai, valamint mert senki sem törődik vele, folyamatosan rozsdásodik. Ha közelebbről is szemügyre vesszük, látható, hogy bizonyos elemek már el is tűntek a sétahajóról.