Folyamatosan süllyednek kínai nagyvárosok, milliók élete kerülhet veszélybe

2024. április 20. – 17:05

Másolás

Vágólapra másolva

A kutatók szerint Kína nagyvárosainak közel fele süllyed a gyorsan terjeszkedő települések épületeinek tömege és a vízkitermelés miatt, írta a BBC.

A gyors urbanizáció olyan mellékhatásokkal jár Kínában, amelyek településrészek létét is fenyegeti. A nagyvárosok lakosságszáma rohamos mértékben növekszik, ami a vízigények növekedését is hozza maga után. A vizet legtöbbször felszín alatti rétegekből termelik ki, és ez fokozza a süllyedést.

Néhány nagyvárosról, mint Sanghajról vagy Tiencsinről régóta tudni, hogy süllyed, már az 1920-as években találtak erre bizonyítékokat. Sanghaj száz év alatt három méterrel került lentebb.

Egy friss kutatás szerint viszont ez a jelenség Kína legtöbb nagyvárosát érinti. A több kínai egyetem összefogásával végzett kutatás minden kétmilliósnál nagyobb kínai várost, összesen 82-t bevont a projektjébe. A települések magasságváltozását a Sentinel-1 műholdtól kapott adatokból dolgozták fel.

A 2015 és 2022 közötti adatok azt mutatták, hogy a városi területek 45 százaléka több mint 3 milliméterrel süllyed évente, 16 százalékuk évi 10 milliméternél is többel kerül mélyebbre, ez már gyors süllyedésnek tekinthető. Ha mindezt lakosságszámra vetítjük, akkor megállapítható, hogy körülbelül 67 millió ember él süllyedő területen.

A legveszélyeztetettebbeknek a tengerparti területek tekinthetők, a felmelegedés miatt tengerszint-emelkedés a szárazföld süllyedésével növeli az árvizek kockázatát. 2020-ban Kína körülbelül 6 százaléka volt a relatív tengerszint magassága alatt. Száz év múlva ez az ország területének 26 százalékára emelkedhet, közepes vagy magas szén-dioxid-kibocsátású forgatókönyv esetén. Összességében százmilliókat veszélyeztetnek majd áradások..

A városok süllyedésének geológiai okai is vannak, a vízkitermelés a meghatározó. Robert Nicholis professzor, a Kelet-Anglia Egyetem kutatója is ezt tartja a domináns tényezőnek. Azt mondta, hogy Kínában sok ember él olyan területen, ami geológiai értelemben csak nem régen képződött üledéken fekszik, így ha eltávolítják a talajvizet, akkor hajlamosak megsüllyedni.

A kínai kutatócsoport 1600 talajvízmegfigyelő kút adataiból is azt olvasta ki, hogy a növekvő vízkitermelés miatt süllyednek a városok. A süllyedésben egyébként szerepet játszanak a városi közlekedési rendszerek valamint az ásvány- és szénbányászat is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!