Ezrek tiltakoznak a Kanári-szigetekre érkező turistaáradat ellen

2024. április 20. – 14:50

Ezrek tiltakoznak a Kanári-szigetekre érkező turistaáradat ellen
Helyiek tiltakoznak a turistaáradat ellen Tenerifén április 13-án, egy előző tüntetésen – Fotó: Desiree Martin / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Több ezren csatlakoztak szombaton a Kanári-szigeteken zajló tüntetésekhez, amit azért szerveztek a helyiek, mert szerintük fenntarthatatlan a beáramló turisták száma – írja a Guardian. Tüntettek például Tenerifén és Gran Canarián, de olyan nagyvárosokban is, mint Madrid.

Bár az idegenforgalom a szigetcsoport GDP-jének mintegy 35 százalékát adja, a tüntetők szerint a jelenlegi helyzet már környezeti szempontból is fenntarthatatlan, és elviselhetetlenül drágává tette az életet.

A tüntetéseket olyan környezetvédelmi csoportok támogatják, mint például a Greenpeace és a WWF.

„Elértük azt a pontot, ahol az erőforrások felhasználása és a lakosság jóléte közötti egyensúly megbomlott – különösen az elmúlt évben” – mondta Víctor Martín, a szombati tüntetés egyik koordinátora.

A helyiek felháborodása érthetőbbé válik, ha a számokra nézünk:

tavaly 13,9 millió turista látogatta meg a 2,2 millió lakosú szigeteket.

A spanyol nemzeti statisztikai intézet adatai szerint a Kanári-szigeteken élők 33,8 százalékát fenyegeti a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés veszélye.

A szigetcsoport több részén a helyieknek a lakhatása sincs biztosítva, annyira magasak az árak és alacsonyak a bérek.

A helyiek szeretnék, ha maximalizálva lenne a bejövő turisták létszáma, és tanulmány készülne arról, hogy az egyes szigetek milyen terhelést bírnak el.

Fernando Clavijo, a Kanári-szigetek elnöke azt ígérte, lépéseket fognak tenni az ügyben. Szerinte „a Kanári-szigetek turisztikai modellje sikeres volt, de nyilvánvalóan, mint mindenben, itt is vannak dolgok, amelyeket tökéletesíteni lehetne”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!