Hamilton hibázott, esőben bízik a versenyen - F1VILÁG.HU

Hamilton hibázott, esőben bízik a versenyen

HIRDETÉS
Hibázott az időmérőn, így már a Q1-ben kiesett a Mercedes Forma-1-es csapatának hétszeres világbajnoka, Lewis Hamilton.
2024 Chinese Grand Prix, Friday - LAT Images Lewis Hamilton

A brit pilóta parádésan szerepelt a Kínai Nagydíj szombati sprintfutamán, hiszen Max Verstappen mögött a 2. helyen ért célba. A remek formát viszont nem tudta átmenteni az időmérőre: hibázott gyorskörében, és végül nem tudott továbbmenni az első szakaszból, így a vasárnapi versenyt csak a 18. helyről kezdi majd meg.

„Könnyedén tovább kellett volna jutnom, az én hibám volt” — ismerte el a hétszeres világbajnok. „Egyszerűen küszködtem. Nem tudtam megállítani az autót a 14-es kanyarban, folyamatosan blokkoltak a kerekek. Talán még egy körre lett volna szükségem.”

Hamitont megkérdezték arról is, a sprintfutamon látott tempó alapján mennyire várja bizakodóan a vasárnapot, a brit pilóta pedig kifejtette, az időmérő előtt jelentősen változtattak az autó beállításain, a gyenge szereplés után pedig inkább esőben reménykedik.

„Az autó jelentősen más most. Sokat változtattunk rajta. De remélem, hogy a holnap jobban sikerül majd. Most azt remélem, esni fog vasárnap! Szükségem lesz az esőre!”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!