Hirdetés
Kezdőlap Agrár Hatalmas lehetőség előtt az állattenyésztők ágazata
No menu items!

Hatalmas lehetőség előtt az állattenyésztők ágazata

Fotó: Pelsőczy Csaba

Brüsszel hatalmas károkat okoz a háborúpárti politikájával az európai agráriumnak, a gazdáknak és még intenzív támadásokat folytat az állattenyésztés ellen is, hitelteleníti a gazdálkodókat és megtéveszti a fogyasztókat. Politikát csinált tehát az agrárium és az állattartás ellen Európa-szerte. Miközben a magyar állattenyésztők és állattartók számára uniós összehasonlításban a legnagyobb számú támogatási jogcím áll rendelkezésre – mondta Nagy István agrárminiszter a Magyar Állattenyésztő Szövetség tisztújító közgyűlésén, pénteken, Gödöllőn.

A tárcavezető azt mondta, az Agrárminisztérium stratégiai partnerként tekint az állattenyésztők és állattartók ágazatára. A feladat pedig ebben az ágazatban is megerősíteni a termelési együttműködéseket ahhoz, hogy eredményes érdekérvényesítés és eredményes piac jöhessen létre. Hozzátette, a fő irány tehát a versenyképesség és a hozzáadott érték növelése. Így fejleszthető a pályázatokkal a feldolgozóipar és az élelmiszeripar.

Nagy István hangsúlyozta, a magyar kormány a közelmúltban döntött arról, hogy felgyorsítja a 2023. évi egységes kérelmekben igényelt terület- és állatalapú támogatások kifizetését és lezárja azt május 31-ig. Április elejéig 470 milliárd forintot fizetett ki a Magyar Államkincstár 156 ezer gazdálkodónak, múlt héten újabb 55 milliárd forintot. Ezzel megindult az Agro-ökológiai Program, és jelentősebb összeggel folytatódik a már régóta futó agrár-környezetgazdálkodási program kifizetése is – fejtette ki a tárcavezető.

Kiemelte továbbá, a magyar állattenyésztők és állattartók számára uniós összehasonlításban a legnagyobb számú támogatási jogcím áll rendelkezésre. A Vidékfejlesztési Programnak köszönhetően csaknem 3.700 állattartó nyert el kisebb-nagyobb forrásokat telepe fejlesztésére, ami 532 milliárd forint odaítélt támogatást jelent. Ez a fejlesztési csomag a rendszerváltozás utáni Magyarország legnagyobb állattartás technológiai fejlesztésére irányuló programja – tette hozzá Nagy István.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

KSH: 1,5 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 4,0, az importoldalon 3,0 százalékkal csökkent.

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

Noha Magyarország lemarad a nemzetközi átlag mögött ezen a téren, egyre több cég érdeklődik a terület iránt.

Mesterséges intelligencia a HR-ben

A mesterséges intelligencia néhány éve valósággal ránk rúgta az ajtót, a technológia az élet számos területét igyekszik forradalmasítani. Az AI térhódításához a munkaerőpiac is fokozatosan alkalmazkodik, a HR-folyamatokban is egyre nagyobb szerepet kap, a szakemberek döntő többsége ma már úgy véli, hogy a mesterséges intelligencia valódi segítség lehet.

Rekordon a személyi kölcsönök, ismét 100 milliárdnál a lakáshitelek

Márciusban tovább csökkent a lakáshitelek átlagos kamata, az új szerződések összege pedig megközelítette a 100 milliárd forintot, amire utoljára közel két éve volt példa. A személyi kölcsönből is rekordösszegben vettek fel az igénylők.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.