Magyar Péter elszólta magát: a körülötte lévők értetlenkedve álltak

Tisza Kata törölte magát a Facebookról, miután Magyar Péter követői kikezdték.

Magyar Péter egy nagyon kínos elszólással próbálta meggyőzni a körülötte állókat arról, hogy a közvélemény-kutatások a Fidesznek kedveznek. Igen, a Fidesznek.

Magyar Péter olvasatában ugyanis két Fidesz létezik. Az egyik Orbán Viktor kormánypártja, amelynek ő is haszonélvezője volt. A másik pedig a nemrég alakított Fiatal Demokraták Szövetsége. Megmutatjuk a rövid videót, és máris érthető lesz minden:

Nehéz lehet elválasztani a kettőt, mivel a NER-ből ejtőernyőztetett Don Juan pár hónapja még a kormánypárt nótáját fújta.

Dr. Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke és EP-képviselője osztotta meg a freud-i elszólásos videót. Egy kommentet is fűzött hozzá, amely lehangolóbb annál is, hogy Magyar Péter azt sem tudja, melyik pártban politizál.

„U.i.: Ilyen valós közvélemény-kutatás nem létezik.”

Nem először történik, hogy Magyar számokat kozmetikáz, vagy teljesen valótlan adatokra hivatkozik. A tüntetés kapcsán is megtörtént ez, amikor a rendőrség közleményben cáfolta, hogy becslést adott volna ki a szervezőknek a létszámról.

A BRFK Kommunikációs Osztálya azt válaszolta a Telexnek, hogy

„Az egyes gyűlések résztvevőinek számát illetően a Budapesti Rendőr-főkapitányság soha sem bocsátkozott becslésekbe, most sem tesszük”.

Mivel Magyar Péter posztjában ennek ellenkezője szerepel, a Telex a biztonság kedvéért ismét rákérdezett a dologra, hátha csak Magyarékkal mint szervezőkkel tudatta a rendőrség a számot. Második levelükre adott válaszában a BRFK azt írta, hogy mivel nem becsülték meg a tömeget, így azt nem is közölték a szervezőkkel: „Az egyes gyűlések résztvevőinek számát illetően a Budapesti Rendőr-főkapitányság soha sem bocsátkozott becslésekbe,

most sem tesszük, és a szervezők irányába sem történt ilyen közlés.”

Ezúttal a Fidesz, vagyis a TISZA vezetője nem rendőrségi becslést, hanem közvélemény-kutatást intézett magának.

Maradj tájékozott, olvass tovább! Az Ellenszél további cikkeiért kattints ide! 

loading...