A Magyarországi Református Egyház tíz tagja elindította a Balog Zoltán eltávolítását célzó eljárást
Balog Zoltán lemondását követelik a Magyarországi Református Egyházon belül / Fotó: MTI/Vajda János
Postán küldték el az egyházi bíróságnak a keresetet, amit a Magyarországi Református Egyház tíz tagja írt alá és Balog Zoltán pozíciójából való elmozdítását kérik benne.
Ezeket látta már?
- Az egyházi törvény több pontjának a megsértése miatt - indokolja a bírósági keresetet az RTL Híradónak a beadók egyike. Ebben többek között arra hivatkoznak, hogy Balog Zoltán magatartása alkalmas az egyház hitelének a megromlására, valamint a társadalom megbotránkoztatására.
Balog Zoltán a kegyelmi botrány kirobbanása után egy videóüzenetben ismerte el, hogy valóban szerepe volt a bicskei igazgatóhelyettesnek adott elnöki kegyelemben, de csak a zsinat vezetéséről mondott le, a püspökségről nem. A Magyarországi Református Egyházon belül viszont ismét a lemondását követelik.
Református értelmiségiek kérik Balog Zoltánt, hogy mondjon le: íme a nyílt levél, amelyben megfogalmazták a sérelmeiket
- Szerintem egy püspök ellen ilyen ügy, az talán példátlan - nyilatkozta Kónya Levente református presbiter, aki szintén aláírta a keresetet. - Az is lehet, hogy egyszerűen szőnyeg alá seprik a dolgot. Lehet arról szó, hogy két évig elhúzzák, amíg ugye a Balog Zoltánnak lejár a püspöki megbízatása. Lehet arról szó, hogy valamiféle formai okok alapján visszadobják. Akkor jön egy ilyen jogi huzavona - mondta.
A kereset elbírálására nyolc napja van a zsinati bíróságnak, utána egy jogtanácsos vizsgálja ki a panaszt maximum 60 nap alatt, majd ezután jöhet a tárgyalás.
Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 15,43 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.
A Blikk videói között megtalálható minden, ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.
Extra ajánló
3 gyakori szokás, ami károsítja lábunk egészségét (x)
Alakítsa át szájápolási rutinját és iktassa be a szájvíz használatát a tökéletesebb szájhigiéniáért! (x)
Íme a módszer, amivel sokkal egyszerűbb döntést hozni (x)
Egy belföldi helyszín, amit imádni fog a család (x)
A tudomány kidolgozott egy megoldást azoknak, akik nem szoknak le a dohányzásról (x)
Hogyan hatnak a mindennapjainkra tudatos és impulzív döntéseink? (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Megdöbbentő fordulat! Hilda helyett ismert tévést választott a Házasság első látásra Lacija
Az a hármas szám mindent elárul! Hatalmas az öröm Csobot Adéléknál
Rácz Jenő sem titkolja véleményét arról, hogy Istenes Bence indulhat a nemzetközi bokszgálán
"Mérhetetlen szeretet…" - Hosszú Katinka végre megmutatta a teljes családját
Gólyahír! Justin és Hailey Bieber első gyermeküket várják: ilyen nagy már a modell pocakja!