A választási kampány öt legfontosabb kérdése

2024. április 20. – 07:55

A választási kampány öt legfontosabb kérdése
Magyar Péter országjárásának szarvasi állomásán 2024. április 18-án – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Ötven nap van hátra a következő választásig: idén először egyszerre tartják az EP- és az önkormányzati választást Magyarországon. A következő hetekben minden a kampányról szól majd, az országot ellepik a plakátok, és minden eszközt megragadnak a jelöltek és a pártok, hogy rávegyék a választókat: szavazzanak rájuk.

A kegyelmi ügy és Magyar Péter alaposan borította az előzetes számításokat, és kiszámíthatatlanná tette az esélyeket. A Fidesz mindeközben csak a békéről beszél, főpolgármester-jelöltjük kampánya pedig kimerül a gyurcsányozásban. De visszaléptetik-e az utolsó pillanatban Szentkirályi Alexandrát, előkerülnek-e vajon újabb szexvideók, mint 2019-ben, és megkomolyodik-e a Kutyapárt? Itt van a szombaton kezdődő kampányidőszak öt legfontosabb kérdése.

1. Kitart-e Magyar Péter lendülete június 9-ig?

A februári kegyelmi botrány után szó szerint berobbant a közéletbe Magyar Péter. Nem sokkal azután, hogy volt felesége, Varga Judit bejelentette távozását, és Novák Katalin lemondott a köztársasági elnöki posztról, Magyar Facebook-oldalán jelezte: egy percig sem akar tovább olyan rendszer részese lenni, ahol „az igazi felelősök a nők szoknyája mögé bújnak”.

„Még viccnek is rossz” – válaszolta másnap a Partizánban arra a kérdésre, hogy belép-e aktívan a politikába. Pár hét alatt azonban – látva a hatalmas érdeklődést – meggondolta magát, és március 15-én bejelentette, hogy Talpra, magyarok! néven új politikai közösséget indít. A június 9-i EP-választáson a Tisza Párt színeiben indul, és a felmérések szerint még az sem kizárt, hogy az összes ellenzéki pártot beelőzi.

Magyar február eleje óta uralja a közbeszédet és a nyilvánosságot, a végtelen erőforrásból működő kormányzati kommunikációs gépezet sem találta eddig rajta a fogást. A követőtáborát még az sem bizonytalanította el, amikor Varga Judit előállt azzal, hogy volt férje éveken keresztül bántalmazta fizikailag és verbálisan.

A Magyar-jelenség alaposan feladta a leckét a Fidesznek és az ellenzéknek, és most még kiszámíthatatlan, hogy hosszabb távon kinek okoz nagyobb kárt.

A Fidesz szerint már kipukkant a lufi, ám egyelőre semmi jele annak, hogy csökkenne a Magyar iránti érdeklődés. Az április 6-i tüntetésén évek óta nem látott kormányellenes tömeg mozdult meg, és minden egyes megszólalásáról beszámol a média. A héten országjárásra indult Békésben, és már meghirdette a következő tüntetését is, anyák napján Debrecenbe vár mindenkit. A nagy kérdés az, hogy a következő ötven napban fenn tudja-e tartani az érdeklődést, tud-e még olyan témákat, ügyeket hozni, amelyek továbbra is ráirányítják a figyelmet.

2. Lesz-e olyan esemény, ami borít mindent?

Háború vagy béke, a Fidesz szerint egyedül ez a június 9-i EP-választás tétje. A szöveg mindenki számára ismerős lehet, a 2022-es országgyűlési választás előtt pont ugyanezt mondták. Eddig meg sem próbáltak új narratívát felépíteni a mostani választásra.

Két éve bevált a recept, akkor mindent borított az orosz–ukrán háború. Sokak szerint azért tudott ilyen nagy arányú különbséggel nyerni a Fidesz 2022-ben, mert Orbánék hamar megtalálták a megfelelő választ a háborúra („ki kell maradni”), veszélyhelyzetben a választók hajlamosak a regnáló hatalom mellé állni, Márki-Zay Péter ráadásul tett egy szerencsétlen mondatot, ezt aztán a kormánymédia kontextusából kiragadva eljuttatta minden egyes választóhoz.

„Hogyha a NATO úgy dönt, akkor akár katonait is” – válaszolta az ellenzéki miniszterelnök-jelölt 2022-ben a Partizán műsorában arra a kérdésre, hogy milyen támogatást adna Ukrajnának. Ebből alkotta meg a háborúpárti baloldal és a békepárti jobboldal összecsapásának narratíváját a kormányzati kommunikáció, és ezt azóta is óriási erőforrásokból igyekeznek fenntartani.

Több mint két év telt el azonban azóta, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát. A következő ötven nap fontos kérdése, hogy van-e még akkora mozgósító ereje a háború témájának, mint 2022-ben volt. A tétet az elmúlt hetekben azzal igyekeznek emelni, hogy már a világháború reális és közeli veszélyéről beszélnek, de valójában nem tudnak semmi újat mondani.

2022-ben a kampánynyitányon még senki nem gondolta, hogy két héttel később kitör a háború, amely alapjaiban írja át kampányt. Kérdés, hogy a következő hetekben lesz-e olyan történés, esemény, vagy rosszul elsült mondat az ellenzéki oldalon, amelyik ismét minden előzetes tervet borít, és a Fidesz kommunikációs kampánygépezete kíméletlenül ki tudja használni.

3. Előkerülnek-e újabb szexvideók?

Ha a 2022-es választásról mindenkinek a háború ugrik be, akkor a 2019-es önkormányzati választás kampányából alighanem az a videó maradt emlékezetes, amelyen Borkai Zsolt, Győr fideszes polgármestere Fekete Pákó zenéjére szexel egy jachton az Adrián. Napokig Az ördög ügyvédje blogját leste mindenki, ám Borkai így is be tudta húzni a választást Győrben. A következmények persze nem maradtak el: a Magyar Nemzet szerint Borkai botránya miatt kapott ki a fővárosban Tarlós István, és a kormánypártok igyekeztek minden eszközzel eltolni maguktól a győri polgármestert, aki alig pár nappal a választás után be is jelentette lemondását.

Nem ez volt az egyetlen videó, amely meghatározta a legutóbbi önkormányzati választás kampányát. A budaörsi választók a „prostituált home videója egy magyar politikussal” című, titokban rögzített szexvideó linkjét kapták meg egy postaládájukba dobott szórólapon. A videón a várost 1991 óta irányító Wittinghoff Tamás szexelt egy ismeretlen nővel, akit állítása szerint masszőrként mutattak be neki. A választás előtt pár nappal aztán a HírTV Lackner Csaba kispesti szocialista önkormányzati képviselőről tett közzé egy felvételt, amelyen fehér porral teli zacskót lobogtat, és a nyilvánosságra hozott – később manipuláltnak nevezett – hangfelvételeken pedig egy állítólagos korrupciós ügyről beszélt.

Nem lenne meglepő, ha a következő hetekben is előkerülnének hasonló videók és hangfelvételek. Magyar Péter már március közepén kijött egy titokban rögzített hangfelvétellel, amelyen volt felesége, Varga Judit igazságügyi miniszter súlyos állításokat tett az ügyészség munkájáról. De lesznek-e még újabb atombombák vagy botrányok?

4. Visszalép-e Szentkirályi Alexandra vagy Vitézy Dávid?

Az Orbán-kormány két korábbi államtitkára is elindul a főpolgármester-jelölti posztért: Szentkirályi Alexandra volt kormányszóvivő lesz a Fidesz–KDNP jelöltje, míg Vitézy Dávid korábbi közlekedési államtitkár az LMP támogatásával, civil színekben vág neki a kampánynak.

Karácsony azt a narratívát építi Vitézy bejelentkezése óta, hogy valójában két fideszes ellenfele van, és a főpolgármester csak akkor állna ki nyilvános vitára, ha tisztázódott, ki a valódi kihívója. „Én arra készülök, hogy Szentkirályi Alexandra nem fogja végigcsinálni a kampányt, vissza fog lépni Vitézy Dávid javára” – mondta a 444-nek adott interjúban Karácsony.

Vitézy ugyanakkor állítja: szó sincs bármifajta titkos megállapodásról. „Én nem vagyok a Fidesz jelöltje, és nem is leszek az” – jelentette ki a Telexnek adott első interjúban a volt közlekedési államtitkár. Egyetlen olyan jelölt van szerinte, akinek a visszalépése reálisan feltételezhető: „Karácsony Gergely, aki a legváratlanabb időpontokban is képes visszalépni egy választáson, ha jön a villamos”.

„A feladatom az, hogy esélyt adjak a budapestieknek arra, hogy kiszabadítsák a nemzet fővárosát a Gyurcsány-klán fogságából. Erre csak a Fidesz felhatalmazásával rendelkező jelölt lehet képes. Ezzel én rendelkezem, és a felkérést nagy tisztelettel fogadtam el” – válaszolta Szentkirályi Alexandra is egy múlt heti interjúban, amikor esetleges visszalépéséről kérdezték.

Az eddigi felmérések szerint Vitézynek jobb esélyei vannak a jelenlegi főpolgármesterrel szemben, ám ha mindhárman versenyben maradnak, simán nyerhet Karácsony. Alighanem az egész kampányban fennmarad így a kérdés: az utolsó pillanatban visszalépteti-e a Fidesz Szentkirályit Vitézy javára, és igaza lesz-e Karácsonynak, hogy a kormánypártok egy trójai falóval igyekeznek bevenni Budapestet.

5. Megkomolyodik-e a Kutyapárt?

„Sokan kérdezitek, kérdeztétek az elmúlt napokban, hogy most akkor hordok-e majd inget, öltönyt, zakót. Nos, azt gondolom, hogy öltönyben bárki tud választást nyerni, az úgy nem egy nagy kihívás, pólóban sokkal izgalmasabb, úgyhogy marad a póló” – írta Facebook-oldalán Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnöke, miután meggyőző fölénnyel nyerte meg az előválasztást a XII. kerületben.

Az MKKP-nek még soha nem volt ekkora esélye, hogy győztes polgármestert adjon. A júniusi választáson ráadásul nem indul a kerületet 2006 óta irányító Pokorni Zoltán, a fideszes Fonti Krisztina lesz Kovács ellenfele. A kampányban kiderül: mire képes a Kutyapárt, ha komoly a tét, és nem viccről van szó.

Kovács a Népszavának arról beszélt, szerinte az értékes, értelmes dolgok meg a vicceskedés nem feltétlenül zárják ki egymást.

„A komoly, sok oldalas anyagainkat például együtt osztogatták passzivistáink az ingyen sör matricákkal.”

Már messze van az a kampány, amikor Mogács Dániel jónő-felfogó gáttal kampányolt a VII. kerületben, és azt ígérte, hogy egybenyitja az erzsébetvárosi gangos házakat, hogy az anyukája hálóingében szaladgálhasson.

Az MKKP 2022-ben 3,42 százalékot ért el az országgyűlési választáson, és ma már átfogó, komoly programokat írnak. A Fidesz újabb kétharmados győzelme után sok kiábrándult ellenzéki szavazó pártolt át hozzájuk. A felmérések szerint nagy eséllyel bejutnak a Fővárosi Közgyűlésbe, az EP-választáson pedig akár két mandátumot is nyerhetnek. A következő hetekben az is kiderül, hogy mire képesek, ha nyomja őket az esélyesség terhe, és komolyan veszik-e a választók a korábbi viccpárt társelnökét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!