1180 kilométernyi álom, ami a miénk is lehetne – Burger Barna tíz évvel ezelőtt örökítette meg a Kéktúra csodáját

Hős

1180 kilométernyi álom, ami a miénk is lehetne – Burger Barna tíz évvel ezelőtt örökítette meg a Kéktúra csodáját

Vannak fák, amelyek kétségtelenül az égig érnek – Burger Barna (1965-2017) fotográfus fái mindenképpen. Hajdani, gyermekkori álmát valóra váltva, éppen tíz éve járta végig az Országos Kéktúra 1180 kilométerét, közben végigdokumentálta a távot mintegy 40 000 pillanatképpel. A vándorláson készült fotóit és a hozzájuk fűződő gondolatait könyvvé formálta, és a Magyar Természetjáró Szövetség gondozásában 2015-ben megjelentette Kékvándor címmel. Az április 18. és október 31. között a Természettudományi Múzeum Kupolacsarnokában, a Capa Központ rendezésében látható kiállításon nemcsak az album anyagából, hanem a vándorlás alatt készült fotográfiáinak gondos válogatásából látható 100 kép. 

Az Országos Kéktúra tizenkét tájegységén végigvezető fényképek és a különleges installációk a túra teljes útvonalát bemutatják, és fényekkel, hangokkal, meglebbenő, megmozduló képekkel az erdők gyönyörű, megnyugtató és kiteljesítő világát megidézve vezetnek el a megismeréstől a felismerésig. A Kékvándor című kiállítás a kiváló fotográfusnak állít emléket.

Fotó: Burger Barna 

Egykoron sok magyar tévénézőnek volt élménye a Rockenbauer Pál rendezte híres sorozat: a „Másfélmillió lépés Magyarországon”. Ahogy a film készítői, úgy 10 évvel ezelőtt Burger Barna is keletről nyugatnak indult. Alkalmanként 20 és 40 km közötti távolságokat teljesítve, heti két-három napot rászánva, több mint egy évig, 2013 májusától 2014 novemberéig tartott az útja. 

A fotográfus kamerája hol a természet szépségeit, hol annak meglepő furcsaságait örökítette meg. Lenyűgöző tájak, ismerős-ismeretlen emberek, meglepetések bukkannak elő ennek a vándornaplónak a lapjairól,

ami összességében egy spirituális értelemben is erős országképet mutat nekünk.

Fotó: Burger Barna 

Burger Barna különleges fotói révén a ráismerés szépségével láthatjuk Magyarország tájait.  Egy olyan Magyarországot, ami – a vele élő emberekkel együtt – egyszerre láttatja a táj szépségét, valamint az épített és természeti örökség együttélését.

S ha mást nem teszünk, mint elcsodálkozunk, hogy mennyi rejtett szépség lakik a tájainkon, Burger Barna már akkor is elérte az egyik célját: megmutatta mindenkinek, milyen sokféle és milyen lenyűgöző ez az ország, amit a hazánknak hívunk.

Csizek Gabriella, a Capa Központ kurátora a Kékvándor című albumból és a vándorlás alatt készült mintegy 40 000 fotográfiából válogatott. A 100 fotográfia és a különleges installációk az Országos Kéktúra tizenkét tájegységén, vagyis a teljes útvonalán vezetnek végig.

Fotó: Burger Barna  

A fotográfiák egy része klasszikus módon, kiváló minőségű kiállítási kópiákon mutatkozik meg – felhasználva a Magyar Természettudományi Múzeum régi, használaton kívüli ún. lepkedobozait, tartófiókjait. Ezen kívül láthatóak textilre nyomtatott képek a térbe belógatva, az erdőt stilizálva, valamint plexire nyomtatott, térhatású fotográfiák. A kupola alatti részben egy magasles várja a látogatókat, amelyről távcsővel nézhetőek a kiállítás képei. A felvételek látványos elemeken, hatalmas világítókockákon tűnnek át sejtelmesen. Az oszlopokra a Kéktúra motívumai kerültek, jelzőtáblák, pecsételőhelyek. A flóra és fauna átlényegülve jelenik meg a térben: hanghatások, fényhatások segítik a látogatók „erdő-mező” élményét. A kiállítás képei közül néhány pedig az AR segítségével meg is mozdul. Ezen kívül interaktív bekapcsolódásra is lesz lehetőség: érintőképernyőn bebarangolható a Kéktúra és további, tájegységenkét legalább 30-40 fotográfiát is meg lehet nézni.

A kiállítás külön fotókon mutatja be a kékvándorok felszerelését.

Fotó: Burger Barna   

Burger Barna özvegye, Feszthammer Fanni a kiállítás rendelkezésére bocsájtotta a fotográfus néhány, a túrázás során használt tárgyát, illetve nem csak a fizikai tárgyak, de a túrázás előkészületének a dokumentumai is rendelkezésre állnak. A tárlat fontos részét képezik a szövegek, amelyeket Burger Barna sok évtizedes barátjával, a Kéktúrán több tájegységen át vele gyalogló alkotótársával, Kőrösi Zoltánnal írt. Az író és a fotográfus a természetről, a tájról, a megtett útról közösen írta szövegeit.

A mindennapos gyaloglás inkább józan mérsékletre és kitartásra tanít. A lassú élet bátorságára és szépségére. Gyalogolnod kell, hogy mindinkább megértsd: elindulni és úton lenni a cél, nem a megérkezés. A Kéktúrát nemcsak szeretni, de tisztelni is kell.” 

Fotó: Burger Barna  

A Magyar Természettudományi Múzeum és a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ együttműködésében megvalósuló kiállítást változatos szakmai programok – filmvetítések, könyvbemutatók, kerekasztal-beszélgetések, megemlékezések, tárlatvezetések – kísérik.

A Capa Központ 2013-ban Burger Barna és Kőrösi Orsolya ötlete nyomán jött létre. A világ első állandó Robert Capa életmű-kiállítását a fiatalon elhunyt fotográfus emlékének ajánlotta az intézmény. 

Burger Barna: Kékvándor
A kiállítás helyszíne: Magyar Természettudományi Múzeum, Kupolacsarnok
A kiállítás látogatható: 2024. április 18. és október 31. között
A kiállítás kurátora: Csizek Gabriella, kurátor, Capa Központ

 

Ajánljuk még: