Újra összeálltak a Ponyvaregény sztárjai a film bemutatásának 30. évfordulóján

2024. április 19. – 21:20

Másolás

Vágólapra másolva

Harminc évvel ezelőtt mutatták be Quentin Tarantino Ponyvaregény (Pulp Fiction) című filmjét, ami sokak szerint óriási hatással volt magára a filmkészítésre is. A TCM Classic Film Festivalon a film főszereplőivel tartottak egy beszélgetést. Uma Thurmant, John Travoltát, Harvey Keitelt és Samuel L. Jacksont kérdezték a filmmel való kapcsolatukról.

Thurman szerint az alkotás megváltoztatta a mozit. „Egész életemben fejlődő és szépen növekvő kapcsolatom volt a Ponyvaregénnyel. Megváltoztatta a filmművészetet, és megváltoztatott minden filmrendezőt, akivel azóta találkoztam” – mondta.

A négy főszereplő mellett a film több alkotója ott volt a nézőtéren – Bruce Willis távol maradt –, de ők nem kaptak szót. Willis helyett felesége, Emma Heming Willis és lánya, Tallulah Willis mentek el az eseményre, és nagy tapsot is kaptak a közönségtől.

Harvey Keitel, Samuel L. Jackson, Uma Thurman és John Travolta a Ponyvaregény 30. évfordulóján tartott vetítésen – Fotó: Jc Olivera / 2024 WireImage
Harvey Keitel, Samuel L. Jackson, Uma Thurman és John Travolta a Ponyvaregény 30. évfordulóján tartott vetítésen – Fotó: Jc Olivera / 2024 WireImage

Keitel arról beszélt, hogy a rendező, Quentin Tarantino első találkozásukkor rosszul ejtette ki a nevét, majd rátért arra, hogy mekkora hatású a rendező.

„Quentin egyike azoknak, akik hatalmas tehetségükkel megváltoztatták a környezetet, amelyben dolgoztunk. Az ő esztétikai ereje olyan erős volt, hogy képes volt megváltoztatni az irányt, és ma este mindannyian ugyanezen okból vagyunk itt: tiszteljük a művészetet és a művészt. Isten tudja, hogy az országunknak most nagy szüksége van rá, mert látjuk, mi folyik benne” – mondta Keitel.

Travoltának a karrierjét mentette meg a Ponyvaregény. „Volt egy nagyszerű első fejezetem, és kétségbeesetten kerestem egy másodikat. És Quentin elvitt a Holdra és vissza. Ezután észvesztő volt, hogy mennyi lehetőség adódott. Úgy értem, egy színész csak fantáziálni tud arról, ami ezután történt velem. Ez volt a következő szint” – mondta.

Samuel L. Jackson más felől közelített: „Drasztikusan megváltoztatta az életemet, mivel ez volt az a bizonyos szerep, ahol az emberek hirtelen azt kezdték gondolni, hogy én vagyok a legmenőbb faszfej a világon.”

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!