Ungvári asszonyok mentek neki a hadkiegészítés embereinek, nehogy mozgósítsanak egy helyi férfit

2024. április 19. – 20:58

Másolás

Vágólapra másolva

A háború harmadik évében egyre nehezebb biztosítania az emberi utánpótlást az ukrajnai hadseregnek. Ennek a legfontosabb forrása a mozgósítás, hiszen az önkéntesek száma fogyatkozóban van. Az elhúzódó háborúban a társadalom fáradtsága nem meglepő, különösen, hogy a tavalyi év második fele a korábbi sikerek alapján ukrán előretörést ígért, helyette azonban a kora ősz óta eltelt hónapok inkább az orosz erőfölényről szóltak.

A fogyatkozó, most 30 milliósra becsült Ukrajnában a mozgósítás egyre érzékenyebb kérdés, ezt mutatta meg a legutóbb egy ungvári utcai jelenet, amelyet az Unian közölt. A videón rögzített jelenetet itt láthatja. A hadkiegészítésért felelős katonák egy férfit akartak előállítani adatainak egyeztetésére, ám asszonyok állták körül a katonákat és keltek a férfi védelmére, akit lökdösődve igyekeztek kiszabadítani a katonák kezéből.

Jelenet az ungvári tülekedésből – Forrás: Unian.ua
Jelenet az ungvári tülekedésből – Forrás: Unian.ua

A hadkiegészítő parancsnokság közleménye szerint a mozgósítási rendszerben nem regisztrált férfi agresszívan viselkedett, és hasonlóan agresszív emberek keltek védelmére. „Emlékeztetnénk, hogy az országban háborús helyzet van, érvényes az általános mozgósítás. Minden állampolgár alkotmányos kötelezettsége a haza függetlenségének, területi épségének védelme. Ezért szólítunk fel mindenkit, hogy időben pontosítsák adataikat, és ne kerüljék el a haza szolgálatát” – idézte a közleményt az Unian.

Ukrajnában hamarosan életbe lép az új mozgósítási törvény, amely szigorúbb korlátozásokat léptet életbe azokkal szemben akik törvénytelenül akarják elkerülni a katonai szolgálatot.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!