Belföld

Donáth Anna: Magyar Péter jelentős érdeme, hogy élesztgeti a reményt a kormányváltásra, de a rendszer repedéseinek jó részét a Momentum okozta

Momentum Mozgalom
Momentum Mozgalom

A Momentum európai parlamenti (EP-) képviselőinek részük volt Orbán Viktor miniszterelnök európai elszigetelésében és a NER alapjainak megrengetésében – jelentette ki Donáth Anna pártelnök, EP-képviselő és listavezető pénteken a Momentum európai parlamenti és önkormányzati kampánynyitóján, amelyről az ellenzéki párt közleményben tájékoztatta az MTI-t.

Donáth Anna szerint a kegyelmi ügy és a Varga Judit volt igazságügy miniszterről kikerült hangfelvétel a széles társadalom számára is nyilvánvalóvá tette azt a morális mélységet, ahová Orbán Viktor és kormánya került. Az Orbán-rendszer erkölcsi, szellemi és politikai alapjai még a sajátjaik szemében is megroppantak. Mondjuk ki: ez a NER őszödi pillanata – idézte a közlemény a Momentum elnökét.

Magyar Péterről, a Tisztelet és Szabadság Párt (Tisza) alelnökéről, Varga Judot korábbi férjéről közölte, jelentős érdeme, hogy kihúzta a társadalmat a politikai apátiából, és élesztgeti a reményt a kormányváltásra, a rendszer repedéseinek jó részét azonban a Momentum okozta.Donáth Anna  beszélt arról is, megérti azokat is, akik gyanakodva figyelik Magyar Pétert, mert a Fidesz politikájának számos elemével ma is egyetért. De sok minden össze is köt: Magyar Péter is csatlakozna az Európai Ügyészséghez – mutatott rá, közölve azt is, a céljuk közös: a rendszer lebontása és egy új Magyarország felépítése.

A DK által bekebelezett óbaloldal

A pártelnök kijelentette, aki a Momentumra szavaz, Európára szavaz. Cseh Katalinnal, a Momentum EP-képviselőjével együtt nem szégyelljük, hanem büszkék vagyunk arra, hogy részünk volt Orbán Viktor európai elszigetelésében és a NER alapjainak megrengetésében – fogalmazott. Hozzátette: ezt a politikát akarják folytatni június 9. után is, európai eszközökkel veszik ki a részüket a kormány meggyengítéséből és leváltásából 2026-ra.
A Momentum elnöke arról is beszélt, hogy ahogy Magyar Péter nem kér Gyurcsány Ferencből, a DK elnökéből, úgy a „DK által bekebelezett óbaloldal” sem akar együttműködni Magyar Péter mozgalmával.

Elmondta, Magyar Pétert megérti, a régi baloldalnak csak azt tudja mondani: lelkük rajta.

Rögzítette, ezután is bíznak a partnerségben és az együttműködésben, és biztosak abban, hogy a Momentum nélkül nem lehet kikecmeregni az Orbán-rendszer zsákutcájából, és újra meglelni az Európába vezető utat. Ehhez szükség van a magyar közélet legeurópaibb pártjára: a Momentumra – hangoztatta. Szerinte csak a Momentum adhat garanciát arra, hogy a következő rendszer ne a jelenlegi újracsomagolt változata legyen.

Cseh Katalin a kampánynyitón azt mondta, a Momentum öt év alatt elérte, hogy a legaktívabb és legbefolyásosabb magyar párt az Európai Parlamentben. Az EP-képviselő szerint folytatni kell a harcot, hogy Magyarország újra európai jogállam legyen, ehhez pedig csatlakozni kell az Európai Ügyészséghez. Ha ezt az Orbán-kormány nem teszi meg önként, akkor legyen ez az uniós források feltétele! – szólított fel. Szerinte az EU jelenleg a legjobb eszköz a valódi nemzeti érdek képviseletére a kormánnyal szemben.

Soproni Tamás, Terézváros momentumos polgármestere elmondta, pártja 330 képviselőjelölttel és 28 polgármesterjelölttel vág neki a kampánynak összesen 90 településen. Elkészítették a Momentum önkormányzati programját, a Holnap városai keretprogramot is, amiben összegyűjtötték, mi az a négy szempont, aminek betartására egy momentumos városvezetés garanciát vállal: a szabadság, az egészség, a biztonság és a fejlődés – ismertették a közleményben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik