Hirdetés

A kormányfő kiemelte: a háborúpárti kormányok, a brüsszeli bürokraták, Soros György hálózata milliószám küldi a dollárokat Budapestre a háborúpárti baloldalnak. Akik nem is rejtik véka alá, hogy a megbízóik igényének megfelelően kormányváltást akarnak. A békepárti kormány helyett háborús kormányt, nemzeti kormány helyett Brüsszel és Washington alá rendelt bábkormányt akarnak – hangsúlyozta.

Hozzátette: ne hagyjuk Magyarországot, harcolnunk kell!

Meg kell védeni a magyar emberek békéjét és biztonságát. Meg kell védeni a gazdasági eredményeinket. Meg kell védeni a családjainkat és különösen is a gyerekeinket. Hogy Brüsszelben is értsék: no migration, no gender, no war! Ez áll a választási manifesztumban, amelyet ma kibocsátunk – mondta Orbán Viktor, aki beszéde végén fel is mutatta a dokumentumot.

A Fidesz elnöke beszédét azzal nyitotta: „húsz éve minden európai választást megnyertünk, mi vagyunk Magyarország és Európa legsikeresebb politikai közössége, nem tűzhetünk ki kisebb célt, azt javaslom, nyerjük meg ezt is!” Hozzátette: az ellenfeleik azért nem tudják másfél évtizede megszerezni az emberek bizalmát, mert eljátszották a becsületüket, elfeledkeztek az alázatról. Hangsúlyozta: a választási győzelem csak eszköz, amellyel az embereket szolgálhatják, és a kormánypártok ezt teszik 14 éve.

Korábban írtuk

A bizalmat megőrizni, újra kiérdemelni nehéz feladat, így ha nyerni akarunk, vállalnunk kell, hogy kik vagyunk: mi vagyunk azok, akik talpra állították a magyar gazdaságot, amit a Gyurcsány-féle baloldal csődbe vitt – jelentette ki. Kiemelte: ma egymillió emberrel többen dolgoznak Magyarországon és kétszer annyi cigány ember dolgozik, mint Gyurcsányék alatt. Mi vagyunk azok, akik munkát adtak a romáknak. Most is számítunk rájuk ebben a választási küzdelemben is – fogalmazott.

Hangsúlyozta: a kormánypártok érték el, hogy a baloldali kormány időszakához képest a minimálbér három és félszeresére nőtt, az átlagbért pedig megháromszorozták, az átlagnyugdíj értékét megemelték, valamint visszaadták a 13. havi nyugdíjat, amit a baloldal elvett a nyugdíjasoktól. „Mi vagyunk azok, akik felére csökkentettük a mély nélkülözésben élő magyarok számát és mi vagyunk azok, akik fel fogjuk számolni Magyarországon a szegénységet, amit a baloldal itt hagyott maga után” – mondta.

Kijelentette: semmilyen baloldali hazudozás vagy politikai bajkeverés nem írhatja felül a valóságot. Kiemelte: 2010-ben a magyar gazdaság mérete körülbelül fele volt a mainak, vagyis 14 év alatt majdnem kétszeresére növelték a magyar gazdaság méretét. Míg 2010-ben 3 millió autója volt a magyaroknak, ma több mint 4,2 millió, a háztartások pénzbeli megtakarítása pedig 1000 milliárd forintról 5500 milliárdra, öt és félszeresére növekedett.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

„Az igazság az, hogy a magyarok ma jobban élnek, mint a Gyurcsány-korszakban, igaz, még nem olyan jól, mint szeretnének” – mondta Orbán Viktor, aki szerint az emberek ezt tudják és ezért akarják minden választáson újra és újra, hogy a Fidesz-KDNP folytassa a munkát.

„A kilátások a magyar gazdaságban biztatóak, ne legyünk álszerények. Ilyen munkával a hátunk mögött ennek a választásnak is mi vagyunk a toronymagas esélyesei” – jelentette ki.

Arról is beszélt: a brüsszeli vezetésnek mennie kell, nem érdemel még egy esélyt, Brüsszelben változás kell. Hozzátette: Magyarország eredményeit ma Európa, Brüsszel felől veszély fenyegeti. „Szemünk láttára hanyatlik, recseg-ropog az erős, békés, szabad és boldog Európa, amelyet úgy szeretünk, és ami után a kommunizmus alatt egész életünkben vágyakoztunk” – mondta.

Közölte, Brüsszelben nagy baj van, a vezetés csődöt mondott. Európa gazdasága hanyatlik, a zöldátállás katasztrófa, az ukrán gabona tönkre teszi az európai gazdákat, özönlenek a migránsok a határokon át, a bűnözés nő, egyre több az erőszak. A gyerekeket át akarják nevelni és genderaktivisták kezére akarják adni őket – sorolta a problémákat.

Brüsszelben a változás nem fog magától megtörténni , „nekünk kell megcsinálni”. El kell foglalni Brüsszelt, félre kell tolni a brüsszeli bürokratákat és „kézbe kell vennünk a dolgokat”. Ha ezt nem tesszük, nemcsak Európa, hanem mi, magyarok is súlyos árat fogunk fizetni a brüsszeli vezetők alkalmatlansága és tehetetlensége miatt – jelentette ki Orbán Viktor.

Felidézte, hogy a héten Brüsszelben is elindította a kampányt, a gyűlést azonban betiltották. Ismertette a betiltó határozat szövegét, miszerint a rendezvényt nem lehet megtartani, mert az esemény célja, hogy egybegyűjtse a nemzeti konzervatív nézeteket valló akadémikusokat, a kultúra, valamint a politika képviselőit, továbbá azért sem, mert ezek az emberek a vallásos nézeteket valló jobboldalhoz tartoznak. A konzervativizmus múltja és jövője elválaszthatatlanul kötődik a nemzet eszméjéhez, a nemzeti függetlenség elvéhez és az egyedülálló nemzeti hagyományok újjáélesztéséhez – idézte az indoklást.

A kormányfő szerint ennél csak az ügy végleges elrendezésre volt botrányosabb: miután két bíró is visszautasította a fellebbezést, majd a belga miniszterelnök közzétette, mi a helyzet helyes megítélése, azt követően a harmadik bíró helyt adott a fellebbezésnek és megtarthatták a konferenciát. Ez a jogállamiság arrafelé, ilyen a rule of law, ha nyugati, és még ők leckéztetnek bennünket – mondta.

Orbán Viktor azt mondta, Európa ma az elnyomás és a szabadság határvonalán egyensúlyoz, és a mostani választáson eldől, merre mozdul. Ahogy fogalmazott,

„úgy tűnik, itt ránk vár a feladat, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot.”

Brüsszelben ma háborúpárti többség van, Európában a hangulat háborús, a politikát a háború logikája uralja – jelentette ki a miniszterelnök.

Orbán Viktor azt mondta: mindenfelől háborús készülődést látni, a NATO-főtitkár NATO-ukrán-missziót akar felállítani.

Az európai vezetők már belesodródtak a háborúba, a háborút a saját háborújuknak tekintik, és a saját háborújukként is vívják – hangsúlyozta a miniszterelnök.

Emlékeztetett: először csak a sisakküldésről volt szó, aztán jöttek a szankciók – előbb az energiahordozókra nem, majd mégis -, jött a fegyverküldés – előbb lőfegyverek, majd harckocsik, repülők -, ezután jöttek a pénzügyi segélyek. Újabb és újabb tízmilliárdok, most valahol százmilliárdnál járunk, euróban – tette hozzá.

„Pénz, paripa, fegyver”, de a helyzet nem javul, sőt, egyre rosszabb, egy lépésre vagyunk attól, hogy a Nyugat katonákat küldjön Ukrajnába – emelte ki Orbán Viktor.

A miniszterelnök szerint ez egy háborús örvény, amely a mélybe ránthatja Európát. Brüsszel a tűzzel játszik, amit csinál, az maga az istenkísértés – fogalmazott. A kormányfő megjegyezte: az elején a világháborúkat sosem hívják világháborúnak, mondják, hogy harmadik balkáni háború, Molotov-Ribbentrop-paktum, Lengyelország felosztása, és a vége aztán kétszer is világháború lett.

Mi, magyarok tudjuk, milyen a háború, volt benne részünk épp elégszer – jelezte Orbán Viktor. Ezért az a meggyőződése, hogy ebből a háborúból ki kell maradni.

Ez nem a mi háborúnk, nem akarunk háborút, és nem akarjuk, hogy Magyarország újra nagyhatalmak játékszerévé váljon. Ezért ki kell tartanunk a béke mellett, itthon, Brüsszelben, Washingtonban, az ENSZ-ben és a NATO-ban is – összegzett a miniszterelnök.