Úgy tűnik, hogy az autómosókat sem bírja a Tesla Cybertruckja

2024. április 19. – 14:41

Másolás

Vágólapra másolva

Rendkívül masszív, mindenféle tereppel megbirkózó autóként hirdeti a Tesla, valószínűleg nagy kasszasiker lesz, de úgy tűnik, hogy a Cybertrucknak egy egyszerű autómosás is gondot okoz, írja a Futurism. Egy tulajdonos csak próbálta letisztíttatni a homokot strandolás után a több mint 3 tonnás monstrumról, erre nem sokkal később lefagyott és csak 5 órával később került újra használható állapotba.

Nem ez az első eset, hogy problémák lépnek fel a Cybertruckokkal. Már a típus 2019-es bemutatóján is volt gond, amikor a törhetetlennek mondott üveg mégis betört. Ugyan csak pár hónapja kapták kézhez, több tulajdonos panaszkodott már rozsdásodásra, de madárürülék és szétkenődött bogarak is árthatnak a több mint 3 tonnás monstrumnak.

„Nagyon is felkészült”

ezzel árulják a Cybertruckot a Tesla oldalán. Most azonban egy tulajdonos beszámolója alapján még egy sima autómosásra sincs felkészülve a hatalmas, futurisztikus terepjáró. A mosás után elsötétült a képernyő, majd leállt az egész autó is. Beszámolója szerint mindössze két és fél hónapja van meg az autó, kicsit több mint 5000 kilométer van benne, de az mégis megadta magát. „Nem növeli az bizalmat, az, hogy egy masszívnak ígért terepjáróból egyszer csak óriás papírnehezék lesz” – mondta a panaszkodó tulajdonos a TikTokon.

A problémát az újraindító program lefuttatásával sikerült megoldani, ez öt órán át tartott. Különösen aggasztó, hogy az autó gyártója szerint a nem megfelelő módon történő autómosásokból eredő károk javítása nem garanciális, ahogy erre egy X-felhasználó is felhívta a figyelmet:

A Tesla külön oldalon részletezi, hogy milyen körülmények között lehet mosatni a Cybertruckot. Külön aktiválni kell az autómosó módot, ellenkező esetben nem fedezi a gyári garancia a javítást ha bárhogyan károsodik mosás közben az autó.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!