Fotó: Demokrata/Vogt Gergely
Hirdetés

Hans-Georg Maassen 2012 és 2018 között a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) elnöke volt, és azért menesztették, mert azt merészelte mondani: nem igaz, hogy hajtóvadászat zajlott bevándorlók ellen Chemnitzben egy migránsok által elkövetett gyilkosság után. A BfV Németország belbiztonsági ügynöksége és a német hírszerzés három szolgálatának egyike, amelynek megtépázott tekintélyét vezetése alatt sikerült sok tekintetben helyreállítania. Mégis – politikai okokból – nyugállományba helyezték, mégpedig azért, mert nem értett egyet Angela Merkellel a bevándorlás kérdésében. „Vétkét” azzal tetézte, hogy kritizálta a német szociáldemokratákat a közöttük megbúvó szélsőbaloldali jelenlét miatt.

De Maassen nem csak Angel Merkel kancellárral állt vitában. Tavaly februárban pártja, a CDU, amelynek 1978 óta tagja volt, kizárási eljárást kezdeményezett vele szemben, miután felemelte a szavát a fehér lakosság ellen irányuló, faji indíttatású németországi bűncselekmények elszaporodása ellen.

Végül idén januárban ő maga döntött a CDU-ból való kilépés mellett, mert úgy érezte, csak távolabb kerül a párttól, amely egyre kevésbé képviselte azokat a klasszikus értékeket és elveket, amelyek miatt a hetvenes évek végén ő belépett a szervezetbe.

Maassen többször megpróbált a pártján belül valamiféle irányváltást elérni. Ám a CDU baloldali szárnyának túlzott erőssége miatt úgy érezte, ez lehetetlen.

Korábban írtuk

„Mindenkit, akinek más a véleménye, kizárással fenyegetnek” – vallott korábban a CDU belső viszonyairól.

A Friedrich Merz vezette CDU-ról úgy nyilatkozott, szerinte mára odáig jutottak, hogy minden fontos kérdésben a vörös-zöld kurzussal értenek egyet.

„Úgy tesznek, mintha ők lennének az ellenzék, pedig csupán egy másik verziója, és nem alternatívája a kormánynak” – fogalmazott, hozzátéve, hogy rengeteg támogatóját elárulja a párt azzal, hogy úgy tesz, mintha konzervatív lenne, miközben baloldali politikát visz.

A német titkosszolgálat egykori vezetője elmondása szerint aggódik a német és a közép-európai helyzet miatt.

Ezért döntött úgy, hogy több olyan párttársával együtt, akik a CDU konzervatív és reálpolitikai szárnyát képviselő értékunióhoz tartoztak, pártot alapítanak. Így alakult meg februárban az Értékunió Egyesület. Maassen elmondása szerint az új párt se nem konzervatív, se nem liberális, inkább mindazoknak a kritikusan gondolkodó embereknek az értékeit szeretné képviselni, akik a baloldali kormány, vagy a jelenleg ellenzékben lévő CDU/CSU politikájával nem értenek egyet.

Az Értékunió (Werteunion) idén szeptemberben a helyi tartományi választásokon kíván indulni Brandenburgban, Szászországban, és Türingiában.

Maassen a magyar konzervatívokkal kapcsolatban úgy gondolja, ők afféle mentsvár abban az egyre őrültebbé váló európai világban, amit elöntött a woke ideológia és a neoszocializmus.

Emellett az ukrajnai háborúval kapcsolatban is markáns álláspontja van, mégpedig olyan, amelyet a nyugat-európai politikusok közül nem sokan mernek kimondani.

Az ukrajnai háború véleménye szerint nem a mi háborúnk, sokkal inkább egy Amerika és Oroszország közötti proxyháború.

Kifejezetten sajnálatosnak tartja, hogy mi, európaiak ebben a kérdésben is vakon rohanunk az amerikaiak után, és nincsenek saját pozícióink.

– Milyen a politikai helyzet jelenleg Németországban? Hogyan csapódott le a társadalomban a gazdák tüntetése?

– Németországot jelenleg egy neoszocialista szövetségi kormány vezeti, amely a lakosság többségének akarata ellenére keresztül akarja vinni az ökológiai átalakítás ideológiai projektjét. Ez magában foglalja a menekültvédelem ürügyén az idegen kultúrákból érkező migránsok millióinak betelepítését, a korábban biztonságos energiaellátás lerombolását az klímavédelem ürügyén, a társadalom átszervezését és a családi struktúrák lerombolását a woke ideológiának megfelelően, valamint kis- és középgazdaságunk átszervezését egy klímapolitikán alapuló tervgazdaság irányába. Ami azonban döntő fontosságú, az a jogállamiság és a demokrácia fokozatos lerombolása a demokratikus szocializmus irányába, amelyben a hatalmon lévők neoszocialista politikáját elutasító polgároknak kirekesztésre, rágalmazásra, munkahelyek elvesztésére és politikai üldözésre kell számítaniuk. A gazdák és a középosztály tiltakozásai a lakosság nagy részének véleményét tükrözik. A politikai-média intézményrendszer vagy elhallgatta, vagy rágalmazta a gazdák tiltakozását. A tiltakozások azonban folytatódnak.

– Ön nem régiben pártot alapított. Mi az oka ennek, illetve mi a célja a pártalapítással? Ön szerint a német politikai paletta nem elég sokszínű?

– Nem volt könnyű döntés új pártot alapítani. Azonban szükség van rá. A CDU és a CSU már nem polgári-konzervatív pártok, hanem neoszocialista káderpártokká váltak, különösen Angela Merkelnek köszönhetően. A CDU ma olyan álláspontokat képvisel, amelyek semmiképpen sem összeegyeztethetők a Helmut Kohl által képviselt kereszténydemokrata politika alapelveivel. Ez különösen a migrációs politikára, a családpolitikára, az energiapolitikára és a polgári középosztály politikára vonatkozik. A WerteUnion a CDU-ról és a CSU-ról levált, és a jövőben feleslegessé akarja tenni ezeket a pártokat.

– Hamarosan megrendezésre kerül a CPAC Hungary, amin Ön visszatérő fellépőként/vendégként vesz részt. Idén a konferencia fő témája a woke. Mit vár az idei rendezvénytől?

– Tavaly már voltam a budapesti CPAC-on, és rájöttem, hogy ez egy kiváló lehetőség a kapcsolatépítésre. A politikai ellenfél nemzetközileg nagyon erősen hálózatosodott, és összehangoltan cselekszik. Ezért van szükség arra, hogy mi is így tegyünk. A wokeizmus egy veszélyes, szélsőséges ideológia, amely le akarja rombolni a szabadelvű társadalmainkat, és totalitárius társadalomhoz fog vezetni. A wokeizmus, mint a neoszocializmus különösen agresszív formája ellen minden elszántsággal küzdeni kell, hogy a szabadság győzedelmeskedjen.