Garázdaság és rongálás vétsége miatt indult eljárás, amelyben a Komáromi Járásbíróság elsőfokú ítéletet hozott a többszörös és különös visszaeső férfival szemben, aki többek között Mindszenty József szobrát is megrongálta – adta hírül a Kemma.
Aljas módon meggyalázta egy férfi a Mindszenty-szobrot, de kiderült, hogy volt még néhány ügye
Nagyon sok van a rovásán.
A bíróság a Mindszenty-szobor megrongálóját három év fegyházbüntetésre és három év közügyektől eltiltásra ítélte. Az elsőfokú ítéletet az ügyész, vádlott és védő is tudomásul vette, így az jogerős.
További Belföld híreink
A portál Horváth Sándortól, a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség sajtószóvivőjétől megtudta, hogy az elkövető 2022. július 17-én a hajnali órákban a komáromi köztemetőben
vascsővel többször megütötte az ott lévő díszítésre szolgáló, műkőből készült Mindszenty József-szobrot, annak kezeit és orrát letörte.
A férfi ezzel 240 ezer forint rongálási kárt okozott. És úgy tűnik, mindez nem volt elég, ugyanis négy nappal később hajnalban a komáromi bankfiók ügyfélbejárati ajtajának üvegét egy kővel megdobta, ezzel azt betörte, így 146 ezer forint kárt okozott. Ezután egy műszaki áruház bejárati ajtaja üvegezését is betörte kővel, ezzel 219 ezer forint kárt okozott.
További Belföld híreink
Az elkövető 2022. augusztus 16-án hajnalban egy másik komáromi pénzintézet bejárati ajtajának üvegezését egy ismeretlen eszközzel megdobta, így abban 357 ezer forint kárt okozott.
További Belföld híreink
Az egyik ilyen esetről videót is közzétett az ügyészség.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezMeglepő dolgot árult el az Országos Mentőszolgálat Kulka Jánosról
Mágenheim doktor legendája örökké él.
Bóka János: Az EU kívülről szemlélve a szabadság és a jólét földje volt
Európaiságunk Szent István óta a magyarság része.
Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez
Gyurcsány Ferencnek és körének egyik legfontosabb városházi kádere a megszorításokra épülő baloldali gazdaságpolitika egyik élharcosa.
Így néz ki az idei magyar nyelv és irodalom érettségi + galéria
Középszinten 1146 helyszínen 73 472, emelt szinten 57 helyszínen 2066 vizsgázó ad számot a tudásáról.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Nyárias meleggel indul a hét, mutatjuk, mikor jön a drámai változás
Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek
Házasság első látásra: kibékült a TV2 legmegosztóbb sztárpárja? Kiderült az igazság
Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött
Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt
Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó
Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek
Betétdíjas palackokra váltott a Szentkirályi, az ásványvíz és a Pepsi is érintett
Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez
Helikopterből készült, eddig nem látott felvételeket tett közzé Moszkva az orosz-ukrán háborúról
Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt
Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó
Címoldalról ajánljuk