Novák Katalin lakást nem, de háromfős titkárságot igényelt lemondása után

2024. április 19. – 14:11

Másolás

Vágólapra másolva

Háromfős titkárság segíti munkájában Novák Katalin volt köztársasági elnököt – válaszolta az Index megkeresésére az Országgyűlés Sajtóirodája.

Novák Katalin azért mondott le köztársasági elnöki pozíciójáról, mert kiderült: a pápa látogatásának ürügyén megkegyelmezett a bicskei gyerekotthon egykori igazgatóhelyettesének, K. Endrének.

A volt köztársasági elnök a törvény alapján élete végéig háromfős titkárságot alkalmazhat, valamint térítésmentes egészségügyi ellátás és autó illeti meg. Az autóhoz sofőrt is ad a rendőrség. A titkárság elhelyezését és működési költségeit is az Országgyűlés Hivatala biztosítja. A volt köztársasági elnökök életük végéig ugyanannyit keresnek, mint a mindenkori államfők: ez a házelnök tiszteletdíjának 1,1-szerese, jelenleg bruttó 4,5 millió forint havonta.

„Novák Katalin volt köztársasági elnök a törvény 19. § (1) bekezdés a) pontja szerint lakás használatára nem nyújtott be kérelmet”

– válaszolta az Indexnek az Országgyűlés Sajtóirodája.

A törvény alapján a köztársasági elnök bármikor igényelheti a korábban nem kért szolgáltatásokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!