Luxus és exkluzivitás: mitől ilyen sikeres a Hermès Ázsiában?

picture

A Hermès, illetve a teljes luxusipar számára nagy lendületet adott a Covid utáni kínai újranyitás, ezzel pedig kirajzolódott egy új trend: egyre jelentősebb a forgalomban az ázsiai vásárlók aránya. Nem állt meg a növekedés a világ többi részén sem, Amerikában és Európában is előszeretettel vett selyemsálakat és bőrtáskákat a tehetős réteg, a Birkinről és Kellyről elhíresült cég bevételének azonban a tavalyi év végére már több mint felét (56%) az ázsiai-csendes-óceáni térség adta.

A Hermès ázsiai sikerének kulcsa az exkluzivitás. Jó példa erre a Birkin táska, amelyet még az sem vehet meg könnyedén, akinek pénze van rá. A táska megvásárlásának ugyanis még a lehetőségét is ki kell érdemelni. Legalább annyit el kell költeni előtte a márka üzleteiben, mint amennyibe maga a táska kerül (kb. 10 000 eurót), jó viszonyba kell kerülni az értékesítési asszisztenssel, hosszú várólistákat kell kivárni. És még ezek után sincs arra garancia, hogy valóban hozzájutunk ahhoz a táskához, amelyet kiszemeltünk.

A mai világban pedig azért akad, akinek böki a csőrét, hogy nem kaphatja meg álomtáskáját egy csettintésre. (Persze ebből Kaliforniában volt gond és nem az ázsiai térségben.) Két vevő beperelte a céget, amiért nem tudtak táskát vásárolni, az ügy kimenetele meghatározó lehet a márka marketingstratégiáját illetően.

picture

A hiúság mágnása és a fogyásra ítélt világ

Az emberi hiúságra és hiányos önértékelésre épített vállalkozások hatalmas vagyonokat termelnek ki. Legyenek akár gyógyszergyárak, akár luxuskonglomerátumok. Jaksity György, a Concorde alapítójának írása.

Kérdés, hogy továbbra is jó márkaüzenet-e ez a szintű exkluzivitás, vagy ez már csak az ázsiai vásárlókörnek szimpatikus. Lehet, hogy végül kénytelenek lesznek olyan kommersz luxuscéggé válni, mint az LVMH? Ha pedig nem tarthatják meg exkluzivitásukat, mi vár rájuk az ázsiai térségben, ahol 2024 első negyedévében a Kering üdvöskéjének tartott Gucci eladási számai már nem adtak okot ünneplésre, és az eheti jelentése alapján az LVMH sem repeshet az örömtől.

A per által felvetett problémához nagyon passzol a Hermès CEO, Patrick Thomas idézete:

A luxusipar egy paradoxonra épül: minél kívánatosabb egy márka, annál többet értékesítenek belőle, de minél többet értékesítenek annál kevésbé kívánatos.

ALAPOT ADUNK A BEFEKTETÉSEIDNEK

Az alapkezelési szakmában az egyik legnehezebb feladat a gyorsan áramló rengeteg információ befogadása, feldolgozása, szintetizálása, hogy aztán a segítségükkel a legjobb befektetési döntéseket hozzuk meg. Ebben nagy segítségünkre vannak a chartok, amelyek sokszor a lehető legtömörebben mutatnak rá a lényegre. Ebbe a rovatba az Accorde munkatársai válogatnak a munkájuk során szembejövő legjobb ábrák közül. A téma gyakran kapcsolódik azokhoz a befektetésekhez, amelyeket egyébként is vizsgálunk, de az írások célja nem a tanácsadás, hiszen se az anyag hossza, se mélysége, ezt nem teszi lehetővé.

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.